Napi Hírek, 1930. november/1

1930-11-05 [0238]

L, § L o n d o n , november 5. /Magyar Távirati Iroda/ Az al­sóházban "snderson külügyminiszter.* a szovjetpropaganda ügyében erősebb in­terpelláció célpontja volt, majd a Kínai helyzet tekintetében interpel­lálta meg több képviselő. Henöersor bejelentette, hogy az angol kormány eddig még nem javasolt agyán a hatalmaknak közös katonai akciót, de az elmúlt ev során már két alkalommal tanácskozott Amerikával és Japánnal, egtazer pedig Fran­ciaországgal és Olaszországgal is Kínában élő alattvaloik^védelme ügyében. Montague légügyi alállamtitkár bejelentette, hogy az R 100 óriásléghajó gáztartályait legközelebb kiüritik az egész szerkezet megvizs­gálása végett; Az R 100 jövőjéről csak az R 101 vizsgálatának befejezése után döntenek. Lunn dominiumügyi alállamtitkár előadta, hogy a kormány foglalkozik ugyan egy "round tábla" konferencia összehívásával Palesztina helyzete ügyében, de az ott uralkodó viszony okv még nem tették lehetővé a konferencia végleges összehivasát. Dr. Addison földmivelésügyi miniszter benyújtotta a kormány törvényjavaslatát a földmivelés,fejlesztéséról. A történyjavaslat főként a munkanélküliek javára szolgáló telepítési akcióról és kis farmok léte­sítéséről szól s feljogosítja a kormányt az e célra szükséges kerületek megszerzésére. L • § L o n d o n , november 5. /Magyar Távirati Iroda/ Az An­f ol Bank 26.021 font értékű aranyrudat adott el és 22,000 sovereignt vitt i külföldre, 5 T§ Paris, november 5,/Magyar Távirati Iroda/ Az országis gazdasági ­tanács ma délelőtt Francois-Poncet államtitkár elnökletével ülést tartott Megnyitóbeszédében az államtitkár az általános gazdasági válság egyik főokát abban jelölte meg,hogy a nyersanyagok ára a teimelósi költség alá hanyatlott. Maguknak a fogyasztóknak érdeke,hogy a termelők támogatására ' siessenek, mert nyilvánvaló,hogy a termelők nem dolgozhatnak veszteséggé l«t Az államtitkár utalt arra az akcióra,amelyet a gazdasági válság eny­hítése érdekében a népszövetség inditett meg,MagábaHvéve -mondotta - már az is nagy eredmény,hogy a népszövetség valamennyi tagja közös erőfeaíi­téssel ós nemzetközi együttműködéssel iparkodik megtalálni a gyakorlati megoldásokat, — #— T§ Rio de Janeiro, november 5,/Havas/ Sao Pániéból jelentik a lapoknak,hogy ott letartóztatták Horton Hoover aviati,Jcua oktstékapi­tány. amerikai állampolgárt, /MTI/ •'• ^ -.- ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents