Napi Hírek, 1930. október/2

1930-10-28 [0237]

r t Berlin, október 28. A Vossische Zeitung jelentése sze­rint a hatóaágok a;. schneidemühli bűnügyi rendőrségnél súlyos szabály­talanságok nyomára jutottak. Az előzetes vizsgálat során megállapitot ták, ' hogy a bűnügyi tisztviselők kőiül sokan telükön Philippi rendortanácsos sal, aki a hivatal vezetője volt, a bűntettesek üldözéséi szánt pénzeket jogta­lanul használták fel. Az eadigi vizsgálat eredményeképen Philippit és elő* ző helyettesét azonnali hatállyal ideiglenesen felfüggesztették állásitól. A ' ' ."* ., két reze tő állást,betöltő tisztviselő ellen állásukból való elbocsátásuk céljából megindította/iá hivatalos fegyelmi eljárást, A visszaélések, hir szerint,, .. már évek óta folynak, /MTI/ Jfe ic^d^nc r / Hallt/A Sale mellett/' 1930 október 28. A :*: 1 birodalmi vasutigazgatóság sajtóosztályának közlése szerint . ' • • ". a reher Schöpsnek áradása következtében a vasútvonal Üorka és Uhsmannsdorf állomások között megrongálódott. Az átmeneti forgal­mat egyelőre átszállással bonyolítják le. /MTI/ § Londonból jelentik: A British Museum természetrajzi gyűj­teménye számos érdekes darabbal gazdagodott, amelyek között emiitest érdemelnek: három kitömött afrikai törpebölény /egy eddig ismeretlen állatfaj, amelyet nemrég fedeztek fel Kamerunban/, továbbá egy grön­landi narvál, amelynek hossza tiz láb három hüvelyk, agyara tizenöt hüvelyk, két zöld gyémánt, amelyeket a New Moddersfonteini /Délafrika/ aranybányában találtak, ket újonnan felfedezett fémnek, a cooperitnek és stibiopalladianitnek mintái /mindkettő Délafrikában fordul elo és"a pla­tináién tákhoz tartozik/, végül 101 rendkívül ritka tengeri növény, ame­, lyeket Sir John Ross az Erebus hajón 1839 és 1843 között t végzett dólsar­ki kutatóutja alkalmával gyűjtött és amelyeket leszármazói most a nem­zetnek aj ándékoztak. /MTI/ § Londonból jelentik: A Philadelphiában tartott amerikai,se­bészkongresszuson több kiváló orvosi tekintély a legnagyobb jövőt jósol­ta a sebészeti célokra használt villamossugaraknak, amelyek a műterek bizonyos fajánál teljesen ki fogják szorítani a mütőkést. Howard Kelly baltimorei tanár szerint az elektrooperáció épugy ( aránylik a-késsel vég­zett műtétekhez, mint a villamosvasutak az.ósdi lovonatokhoz. Az uj rendszerrel be lehet hatolni az agy legkényesebb rétegeibe és a hátge­rincbe, vérzési veszélyeket a villamosmütétek nem ismernek. Dr. Sachs /St. Louis/ kijelentette, hogy a villamos mütószerszám uj korszakot nyi­tott az idegmütétek terén. Nagy daganatokat lehet most minden varrás nélkül eltávolítani, ahol azelőtt . 60-70 ezüst kapcsolt kellett alkal­mazni. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents