Napi Hírek, 1930. október/2

1930-10-23 [0237]

G- § B u k a r e s t ,október 221 /Magyar Távirati Iroda/ A szövi e t-kémke dé si Ügyben'ma reggeltől kezdve folytatták a kihallgatásokat, amelyeh Bruteanu alezredes, a második hadtest hadbírósági ügyésze is részt­vett. Véglegesen megállapították, hogy a kémkedési ügy teljesen a hadbiró­ság ügykörébe tartozik. Három-négy nap múlva, miután a kihallgatásokat be­fejeztek, a letartóztatottakat átkísérik a katonai fogházba és ettől kezd­ve az ügy teljesen a katonai bíróság hatáskörébe megy át. A sziguranoa ma ujabb letartóztatottakat bocsátott szabadon, akik ck kihallgatása alkalmával /bebizonyosodott, 'hogy semmi közük sincs a kémkedéshez. Ma bocsátották szabadon Minaileanut, a nemzeti parasztpárt/yezérét. fővárosi tanácstagot, akit a kémkedési így felfedezésének első napján letartóztattak, dc hat napi vizsgálat után sem­miféle vádat sem tudtak ellene emelni. L^r*^C Az Adc^verul éles hangon tiltakozik e* ; módszer ellen, mint­hogy komoly gyanuok nélkül és minden alap nélkül elhurcolják és megbélyeg­zik a köztiszteletben álló férfiakat is. A lap annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a közel másfélszáz főnyi letartóztatott között biztosan vannak még számosan olyanok, akik teljesen ártatlanul szenvedik végig a meg­hurcoltatás és bebörtönzés minden kínját. § Az Országos Szimfóriai Zenekar mára hirdetett hangver­senyét technikai okok miatt később közlendő időre elhalasztották. A megvál­tott jegyek érvényben maradnak. S § T o u 1 o n , október 23. Doumergue köztársasági elnök a Colbert cirkáló fedélzetén megérkezett az itteni kikötőbe^ A kikö.tőben állomásozó hadihajók az elnök tiszteletére 21 lövést adtak le. /MTI/ S § P á r i s , október 23. /Magyar Távirati Iroda/ A francia bank aranykészlete ma elérte az 50 milliárd frankot. A forgalomban levő papírpénzek 54 százalék ereiéig vannak fedezve. A bank aranykészlete az utóbbi két évben 28 milliárddal emelkedett. .. < S § P á r i s , október 2a /Magyar Távirati Iroda/ A tőzsde­spekulánsok ki nyomozásával megbízott vizsgálóbíró intézkedésére sendórbiz­tosokat küldtek*ki a vidékre annak megállapítására, hogy mi okozta a leg-­utóbbi napokban a vidéki betéteknek a párisi bankokból való visszavonását. S §NewYork, októbcr'23. • • • .• í A biz­tosítási statisztikák arról számolnak be. ho&j .. J^ÜÍIÍDÍCIO alkalmazásának első évében az alkoholizmus által okozott halálesetek száma 300 százalékkal emelkedett. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents