Napi Hírek, 1930. október/2
1930-10-23 [0237]
G, §Bukar e stj oktdber 23,/Magyax Távirati Iroda/ Ma nyilvánosságra Került Varzaru őrnagy tegnapi vallomásának néhány ujabb re-sz- . léce, Varzaru bevallotta, hogy évelt őt a működik a kémszervezetben és hogy bálámon mérnök rábeszélésére vállalkozott erre. Külön beszámolt az összes aktákról és titkokról, amelyeket átadott a szervezetnek, valamint hatásköréről is részletes val.omást tett. Az ő feladata volt, hogy a hadgyakorlatokról katonai összeköttetései révén fontos és részletes jelentést tegyen. Varzaru vallomása alapján katonai körökben még több ie tart óz tat ás várható. Vallomás ábápl ugyanis kitűnt, hogy más katonai személyekkel is összeköttetésben állott. Az őrnagy rendes havi fizetése 30.0o0 lej volt, amelyet szolgálataiért a kémszervezettől kapott,, ' Ezután Veloeff mérnökit hallgatták ki, ekiről kiderült, hogy a dobrudzsai osztály vezetőié volt. Az ő kötelessége volt megnyerni a szervezet részére azokat a futár-katonákat, akik a oukaresti parancsnoksághoz fontos iratokat vittek. Sikerült is számos katonát megvesztegetni, akiknek leveleit átvette, lefényképezte és ezután újból viszszaadte. Veloeff mérnök volt megbízva a lengyel, jugoszláv és csehszlovák szervezet kiépítésével és az azokkal v&ÍÓ összeköttetés fenntartására] Az 5 vallomása alapján a futárokon kivül még több egyént letartóztatott a sziguranoa. főleg vidéken. Kolozsvárott Bergner Imre nagykereskedőt, Péter Árpad és Péter Ilona vasúti tisztviselőket Fodor Erzsi segesvári kommunistanőt és Löhr Oaesar bukaresti autójavitómühely tulajdonosát, Mannhoffer Hugó mérnököt, akinek bécsi tüzoltókészüló) képviselete volt, Grczdea Péter, Vicol és Zissu ismert bukaresti ügyvédeket. (t:da.fOj^ vlfr Velceff kihallgatása\ ' r sziguranoa pontos képet kapvVelceff működéséről. A brassói sziguranoa a letartóztatott Prott francia mérnök lakásán házkutatást tartott és hót kilogram iratot és levelezést, valamint egymillió lej külföldi valutát talált. ..... Bazargid városban tegnap letartóztatták Eusev gimnáziumi tanárt és feleségót, :\i akiket likarescbe hoztak, mert ellen*is súlyos vádak merültek fel. f /több katonai szeméM'tartóztatuak le, aKik főleg katonai iratokat ad.ak át a szeiTezetnek»/2wA^ft^n4*tf^ í Danub sajtóiroda bécsi jelentése szerint a bécsi rendőrség kijelentette, hogy egyáltalán semmi kérés nem érkezett hozzá román részről, hogy a kémszervezet ügyében vizsgálatot inditson. Nem lehetséges az sem, hogy a bukaresti kémek rádión adtak volna le jelentéseket Becsbe, mert a Dácsi rendőrség az összes titkos leadó és felvevő állomásokat pár hónappal ezelőtt elkobozta. L Honion, október 23. /Magyar Távirati Iroda/ A Daily Herald szerint az alkotmány szervező reformhoz intézett emlékiratában központi kormánv felálxitását javasolja, amely bizonyos fokig a . választörvényhozó testület ellenőrzése alatt állana és ennék felelős ^emie. Az alkirály meg;- van győződve, hogy okvetlenül meg kell tenni ezt a lépést a felelős kormány bevezetéseseié.