Napi Hírek, 1930. október/2

1930-10-20 [0237]

" 4 § B u k a r 8 s t , október 20. Mironescu miniszterelnök a kolozsvári egyetemi ünnepségek során mondott beszédében méltatta a román nép­nek ezen a földön századokon át kifejtett misszióját, amikor fegyverrel ke­zében megvédelmezte a barbár betörések'ellenében a nyugati civilizációt és biztosította a lath kultúra terjedését. A sors mostohasága különösen , • a civilizá­ció fegyveres védelme terén rótt nagy feladatot a román népre. A románok el­lentálltak a barbár betöréseknek, feltartóztatták a török-hullámot ' . katasztrófától mentve meg ezzel a nyugati civilizációt. Ennek a feladat­nak teljesitése azonban hátráltatta saját kulturális fejlődésüket. A nemzeti egységnek évszázados álmát megvalósítva a román nép most minden'erejét saját civilizációjának felvirágoztatására és terjesztésére szentelheti, Ezen a terén az egyetemekre vár nagy feladat. A kolozsvári egyetem hatvan éve all fenn, de ötven évig a ro­man^nemzet ellen irányúié működést fejtett ki, mert a román népnek, nemzeti érzésétől való megfosztására törekedett. A mi, ezen a vidéken kompakt és et­nikailag erős nemzetünk semmiképen sem törekszik más vele együtt élő nemzeteket megfosztani nemzeti érzésüktől, hanem egyedül a nemzeti géniusz kifejlesztését tűzi ki Céljául, hogy amilyen mértékben csak lehet, hozzájáruljon ezzel az em­beri civilizáció haladásához. A román nép kvalitásai e téren nagy reményekre jogosítanak. . . , , A román géniusz fejlesztésére irányuló folytonos es kizárólagos törekvés, amely minden más irányban való agresszivitástól mentes, teszi azt le­hetővé és kötelezővé, hogy a mi életünk az ittélő más népekkel, itt, a mi őse­ink földién, nem más most és nem lehet más a jövőben sem, mint a közös-haza és az emberiség fejlődése érdekében kifejtett barátságos együttműködés. A kolozsvári egyetem tiz év óta halad ezen az uton és azóta aromán kultúra nagyszabású otthonává vált, azzá, aminek kezdettől fogva len­nie kellett volna ezen a gazdag síkságon, amely történeti és etnikai alapon a román népet illeti, Mironescu ezután háláját fejezte ki a román egység megalkot ói iránt, élükön Ferdinánd királlyal és Mária királynővel és méltatta az erdélyi kormányzótanács érdemeit, amely Maniu Gyula elnöklete és irányítása mellett megvalósította az egyetem átszervezését. Majd kifejezte az ország mély há ­Iáját II. Károly királynak a kolozsvári egyetemmel kapcsolatosan létesített alapítványért. /MTI/ x ORSZÁGOS LEVÉLTÁR "*"* ~ K. szekció * § L o n d o n , október 20. /Magyar Távirati Iroda/ Róbert Hyde, az angol ipari jóléti társaság elnöke, aki nemrég beutazta Szovjet-Oroszorszá­got, hosszabb előadásban ismertette benyomásait. Leningrádban s általában a nagy városokban, úgymond, az utcák rendkívül nyomasztó képet nyújtanak. Min­denütt elhanyagot, düledező házak: rongyos, éhező, szenvedő emberek. Az utcá­kon azért lenét kevés szemetet látni, mert nincsen semmi, ami máshol a sze­oetet előidézni szokta. Gyümölcsöt, cigarettát, csokoládét s egyéb hasonló élvezeti cikkeket drága pénzért sem lehet kapni. A kirakatokban semmi élel­miszer sinds, ellenben feltűnően sok a könyv, főként propaganda irodalom. Á szállodákban az élet elképzelhetetlenül drága, az ételek ehetetlenek. Vi­szont a, szovjet-kormány által rendezett hivatalos társaskirándulások utasait" pazar bőkezűséggel látják el. Mindenütt a bürokrácia túltengesse tűnik szembe, az utasokat sz utcán letartóztatják vagy megbüntetik, ha mozgó villamosról leugranak vagy nem az előirt irányban , ennek. A gyárvezetők személyesen felelősek az üzemükben előforudló balesetekért. Egy benzintartály robbanása miatt egy gyárvezetőt nyolc havi fizetésé tol fosztották meg. Egy orosz mér­nök igy szolt a 17- előadóhoz? "Kétségbeesett helyzetben vagyunk, de felégettük a hidat magunk mögött."

Next

/
Thumbnails
Contents