Napi Hírek, 1930. október/1
1930-10-10 [0236]
( § D e b r e c e n, október lű. . Vásáry István polgármester téli inségakciőja szép eredményekkel halad előre. Az eddigi önkéntes megajánlásokból hat hónapon keresztül minden hónapban 5000 jengő áll rendelkezésre, j ami azt jelenti, hogy eddig már több mint narminc-ezer pengőt ajánlottak fel a debreceni társadalom tehetős tagjai. Remélik/"hogy az inségakcióból olyan összeg fog összegyűlni, logy havonta legalább 10-15.000 pengő áll rendelkezésre./MTI/ § Debrecen, október 10. A Debrecen-Hajduhadház-UjfehértóJtfyiregyháza közötti útszakaszt az állandóan folyó útjavítási munkálatok miatt a kocsi és autóforgalom elől lezárták.'November 30.-ig Debrecenből Nyíregyháza felé a Hajdúböszörmény-Téglás útvonalon lehet csak jármüvekkél közlekedni./ivTTl/ §Debrecen. október 10. A pallagi gazdasági akadémia évnyitó ünnepélyén dr. Rufiy Varga Kálmán felsőházi tag. gazdasági akadémiai igazgató megnyitó beszédében a gazdasági válság megoldása terén mutatkozó feladatokra hivta fel az ifjúság figyelmet. Halász^ Miklós akadémai tanár a "Minősített gyermoktej termelésének jelöntőságérői" értekezett. Az ünnepély a Szózat eléneklásável ért véget. Az akadémián a rendes előadások október k 10.-én kezdődnek./MTI/ § S o p r o n, október, 10. A soproni' evangélikus • község egykori na^y papjónak. Kis ' "t Jánosnak, a dunántúli egyházkerület voxt püspökének es a kiváló iróembernek emléket a Templom-utca 12. szám alatti paplakon emléktáblával jelölte mej. Az emléktáblát október 17.-én az egyházkerületi közgyűlés megnyitása előtt ünnepélyesen leplezik le. Az ünnepi beszédet Kapd Béla evangélikus püspök mond ja. /MTI/ 0 § B uk a r e S t, október 10./Magyar Távirati Iroda/ Ha Mironescu ma délelőtti szinajai utja,alkalmával nem sikerülne a kormányválságot megoldani a király Szíriájából haladéktalanul átköltözik a bukaresti királyi palotába, hogy a tárgyalásokat megkönnyítse. Titulescu nem jön vissza Romániába, s igy a válság megoldásában semminemű részt sem vesz. Az ellenzéki pártok vezetői közül'a király senkit sem fogadott kihallgatáson. § Gr y ő r, október 10. Az usárák tűzoltó szövetség rendezésében október 16-20 napjain Bécsben nemzetközi tuzoltóügyi, ipari balesetvédelmi és mentőügyi kongresszust tartanak kiállításai kapcsolatban, amelyen Európa minden állama képviselteti magát. A kongresszus folyamán szakelőadásokat tartanak, amelyeken az osztrák, német, francia, belga, oseh, jugoszláv, lengyel és magyar tűzoltótisztek és mentőtisztek ismertetnek a szakkörűkbe vágó egy-egy kérdést. Magyar részről a tűzoltótisztek közül Erdély Ernő győri tüzoltófőparancsnbk "A tűzoltótisztképzósrol", mig a mentőtisztek közül dr. Körmőczy Emil budapesti mentő igazgató és dr. Sebők Zsigmond mentőfőorvos a mérgezésekről tartanak előadást. Az ünnepségek megnyitása október 16.-án"este lesz, amely alkalommal dr. Innitzer Tivadar osztrák ± népjóléti miniszter_-üdvözli a nemzetek képviselőit. Az előadások október 20.~án -érnek/"* „ _ a kiállítás pedig október 26.-ig marad nyitva. A nemzetközi ünnepségekre az osztrák államvasutak 25 százalékos menetdijkedvezményt engedélyezett. /MTI/ J jíycfr