Napi Hírek, 1930. szeptember/2
1930-09-29 [0235]
/A székesfehérvári rrblógyilkossági bünpör tárgyalása. Folytatás./ A tanúvallomások során kiderült, hogy Huszár István jészivének esett áldozatául. 3gy Kis Gábor nevü társa ugyanis a vásári sátorban leitta magát, s mutogatta, hogy ^nennyi: pénze van, nire Huszár István odament hozzá és hogy el ne prédálja, negnaradt ezer pengőjét, elkérte tőle. Ezt látta meg Falusi es Huszár Istvánt leitatta, a vonatról lekésetté és megígérte,, hogy gyalogszerrel hazakisóri. útközben szőlőkaróval leütötte, kirabolta és borzalmas módon megcsonkította. Izgalmas jelenetek között folyt le Falusi Sándor feleségének kihallgatása, aki karján kilenchónapos gyermekével jelent nega tárgyaláson. Ugyancsak csecsenővel a karján jelent neg a tárgyaláson a meggyilkolt Huszár István hitvestársa is, A tanúkihallgatások délután két éráig tartottak. Az orvosszakértők elmondottá^"^ogy Falusi elmeállapotában rendellenes tüneteket nem tapasztaltak. Délután'huszonhárom tanút hallgatott ki a biróság. Sorra a biróság elé kerültek azok, akik a gyilkost a korcsmában együtt látták áldozatával. ' ' . ' í A tanuk kihallgatása hat óra után ért veget. Az iratok ismertetése során az^elnök megállapította, hogy Falusi büntetlen előéletű. Két bátyja van ós lind a kettő több esztendőt töltött börtönben. Az ügyész egyőrahosszat tartó vádbeszédben boncolta a gyilkosság mozzanatait és igyekezett bebizonyítani, hogy Falusi előre megfontold ta tettét,. Tóth Gyula védő a gyilkos igen alacsony műveltségére, iskolázatlanvoltára mutatott á és azCigykezett bebizonyítani, hogy hirtelen tárna .t ötletben követte el tettét. A védő félkilenc őraktfrTejezte be beszédét .JF biróság ekkor tanácskozásra vonult vissza ós néhánypercc:d kilenc óra előtt zsúfolt teremben kihirdette határozatát, anely szerint a törvényszék tanácskozásait nen tudta befejezni, s ezért az Ítéletet holnap délelőtt fél 12 órakor fogják kihirdetni. /1TI./ § G y ön k,szeptenber 29, Tolnanénedi vasútállomásától nintegy ezer néternyire a vasúti síneken fejnólküli teljesen összezúzott férfiholt tes,tet találtak, A csendőrség megállapította, hogy a halott egy tolnanénedi huszonhároméves munkanélküli,aki előre' közölte barátaival,hogy öngyilkos lesz. A vonat az állomástól lej/ebb, mintegy ötszázmeternyire gázolta el és nagy darabon magával vonszolta a holttestet./MTI./