Napi Hírek, 1930. szeptember/2

1930-09-19 [0235]

/-^§ í i z sony, szeptember 19. /Csh Távirati Iroda/ A pozsonyi törvényszék Terebessy-tanácsa előtt ma délelőtt kezdődött meg Stéger Károly mérnök pöre. Az ügy előadójául Mazel törvényszéki főtanácsos birót jelölték ki. Katonai szakértőkónt Schanda vezérkari őrnagy ós Uher törzskapitány működik. A vádlottak Ottlik dr. védi, aki a tárgyalás megnyitása előtt azt az inditványt tette, hogy a bíróság mondja ki,hogy nem tartja magát illetéké­nek az ügyben, hanem • azt esküdtbiróság­hoz teszi át. A tárgyalás megnyitása után felolvasták a vádiratot, majd a vádlott kihallgatására került a sor. Az elnök kórdéséro Stóger ki jelentette,hogy nem érzi magát bűnösnek, korábbi vallomásait a rendőrség valamint a vizs­gálóbíró előtt kikényszeritettók tőle. Elmondja, hogy annak idején titkára volt a magyar keresztényszocialista pártnak. 1923-ban lakást bérelt magá­nak Bécsben, ahol tanulmányait akarta be fejezni. Tuka drjb csak felületesen ismerte. Pénzt sohasem hozott Külföldről és Tuka dr.-tól sem kapott sem­mit. Bécsben sohasem találkozott Tuka dr.-ral. Kovács János ezredest, aki Tuka dr, bebörtönőzése után Bécsbe mene­kült, a vádlott egyáltalán nem ismeri, . A vádlott számára Bécsben egy Kastner nevü egyén vett ki lskást. StEger egyáltalán nem ismeri azokat a személyeket akikKel a vád szerint Béosben összejött , sem pedig azokat a budapesti e b yesületeket,amelyékkel állítólag érintkezésben állott. - Elmart ja, hogy külföldön többször utazott, még pedig álláskeresés cél­jából. Ezekre az utaira sógorától KreutztÖl kapott pénzt, Bécsben 1924.április 1-éig lakott, ezután foglalta el a felvidéki MorovnÓn felajánlott állást. Az elnök ezután a délelőtti tárgyalást berekesztette. • A délutáni tárgyaláson folytatták StEger kihallgatását, Stéger két­ségbevonja, ugy a rendőrségnél mint a'vizsgálóbírónál történt kihallgatásá­ról felvett jegyzökönyvek Helyességét. Ki jelenti,hogy erkölcsi és fizikai nyomással kénvszerite'tél a jegyzökönyvek aláírására. Stéger kihallgatását a birOság ezzel befejezte s a délután további folyamán az ügyész és a védő intézett hozzá kérdéseket. /MTI/ G§ Bukarest, szeptember 19,/Magyar Távirati Iroda/ Néhány lap kö- " zölte ho b y Stevart- személyesen Bukarestbe jött,hogy iz állammal kötött szerződés t f eltartásának érdekében interveniáljon. Hivatalos helyről magjelent oáfoict szerint ez z hir nem felel meg a valOsá^ck. A szerződós ügyében c jogi bizottság elkészült véleményével es jeíeéxitését beterjesztette ii miniszterelnökséghez, A legközelebb össze­hívandó minisztertanács fog dönteni a szerződós relboltásától. A jogi szak­értők a szerződés felbontass mellett foglaltak állást. § & v u 1 a , szeptember 191 A gyulai "törvény szék ma délután hirdette ki ítéletét-Gsőke István és társainak bűnügyében. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Csöke Istvánt szándékos emberöléssel párosult rablás * bűntettében és"ezert 12 eyi fegyházra ítélte, Csők-e'Istvánnét, a másodrendű vádlottat, mint felbujtót 10 evi fegy 7 házra, özvegy Városi Isttfánrát, a harmadrendű vádlottat pedig szinten IKX 10-évíTegyházra ítélte a törvényszék. Az igyósz es a védők feleb­beztek./MTI/ OR „. ' ' _ ORSZÁGOS l FVÉi TAO

Next

/
Thumbnails
Contents