Napi Hírek, 1930. augusztus/2

1930-08-29 [0233]

§ :: N e w y o r k, augusztus 29. Mint az Associated Pressnek Buenos­Airesből jelentik, a váEoeban nagy a nyugtalanság, Nagyarányú csapatössze­vonások sarán ma délutái három torpedóromboló érkezett a kikötőbe. Az összes nyilvános épül tekét katonaság szállotta mog; különösen a f'posta alőtt áll erős árség,/MTI/ § Debrecen, augusztus 29.A szociáldemokraták szeptember 1, Jft nép ­gyűlés tartására kértek engedélyt. A rendőrség n-am engedélyezte a gyűlés meg­tartását. Felvonulás tartására engedélyt nem kértek ugyan, a hatóságnak azon­ban tudomására jutott, hogy a szociáldemokraták ^nrtak ellenére is felvonu­lást akarnak tartani. A rendőrség részéről kijelentették, hogy az utca rend­jét minden^körülményck között megóvják. 7MTI/ 5. D eb r e c e n, augusztus 29. A limnologiaí kongresszuBfm^ntogjr száz résztvevője ma a Hortobagyra rándult ki. A vendégek először a hortobágyi ha­lastavakat és halászást tekintették meg, majd a csárdánál a méneseket és gulyákat* .Délben a vendégek tiszteletére a csárdában a város pusz­tai ebédet adott, amf-lyon Oláh Béla dr. a város nevében üdvözölte a vendége­fcet, akinek nevében Kol'onritz német professzor mondott köszön.tet. * konátosszus résztvevői délután Buíapestrc- utaztak./MTI/ 7 A§ Athén, au 6 usztus 29. / W avas/ A HesMa cimü lap megcáfolja azokat a hireket,melyek szerint az athéni helyőrségből több katonatisztet azért helyeztek el,mert ujabb katonai összeesküvést fedeztek fel. Az áthelyezett tisztek a lap szerint egyszerűen P;. 1o .1OSZ volt diktátor hivei volta* ós túlságosan lelkesen hirdették P.ngaloszhoz VÍIÓ* r<. 6 t szkodásukst./MTl/ - - ­A§ 0 o r d o v a, augusztus 29./Havas/Az épitőiparásztrájkhoz-a mai nap ' folyamán a többi iparág munkásságának nagyrésze is csatlakozott. VeltíszinU, hogy a sztrájk holnap általános lesz. A városban egyelőre teljes & rend} az utcákon őrjáratok cirkálnak. /MTI/ mm •** *m A§ Moszkva, augusztus 29,/Havas/Szeptember 1-án a szovjet légiflotta 9000 km-es utat hajt végre ^oszkva-Szebasztopol-Ankara-Tiflisz-Teherán-Kabul­Qirenburg-s M oszkva iránnyal. A 9000 km-es uton három ujtipusu sZovj^tpősts­repülőgép is részt vesz,amelyek magánutesőket is fel fognak venni # /MTl/ § Oyóni Géza emlékezete, A , Gyóni-Társeságban tömörült irók. tudósok és művészek csoportja Balogh István vezetése mellett augusztus 31-en, vasárnap reggel Gyóni Gésa szülőialujábafindul.' .hogy a világháború nagy költőjének szülőházát meglátogassák és az emléktáblára koszorút helyezzenek. Jndulás e Nyugati pályaudvarról 6 óra 17 perckor; visszaérkezés ugyanaznap 5 órakor. VoJiégeket szívesen látnak; a• költségeket mindenki • .. maga fedezi. Ta­lálkozás a %ugati pályaudvaron. /MTI/ •€».,' ^ J & J .Tl y^\yíT^ ORSZÁGOS LEVÉL, An

Next

/
Thumbnails
Contents