Napi Hírek, 1930. július/2

1930-07-28 [0231]

G • §3ukarest, iulius 28. /Magyar Távirati Iroda/ Taslaunwi, Vajda belügyminiszter kabinetfőnökének kihallgatását tegnap a rendőrség befeiezta*.Minthogy tisztázta *iagát"az ellene felho­zott vádak alél, szabadlábra helyezték. Megállapították, hogy két nappal ezelőtt megjelent a vizsgálóbíró előszobájában ós a már le tar­tózta tasban lev© Zelea Codreanuval beszélni akart s mikor ez nem sikerült, a Yacaresti fogházba ment, ahova időközben Oodreanut, a Vasgárda vezérét, beszállították. Taslaun u hivatalos minőségire hivatkozva próbált Codrea­nuval- be szelni. Minthogy pedig a'fegyház igazgatója ezt a kérését megta­f adta, pénzt adott át neki azzal, hogy adja át Codreanunak. Ezekre a vá­skra vonatkozóan Taslaun^u kijelentette, hogy Codreanuval való találko­zását azért erőszakolta, hogy levelet kaphasson tőle, amelyben Codreanu mint a Vasgárda vezére a rend és fegyelem betartására s a rendbontó akciók beszüntetésére hivja fel hiveit. / , l 4 " ' • *zt csak azért tette, nogy mint Vajda belügyminiszter kabinetfőnök kivegye részét a rend helyreállításában. Egyébként Taslaur~ut, aki napidíjas a belügyminisztériumban, augusztus elsejátől kezdve a belügyminisztérium összes^öbbi napidíjasával együtt rendelkezési állományba helyezik. G §Bukarest, július 28. /Magyar Távirati Iroda/ Vajda belügyminiszter ma délelőtt kihallgatáson jelent meg a királynál és hosszú jelentésben számolt be az utóbbi napok eseményeiről.. G § 3 u k'a r e s t , július 28. /Magyar Távirati Iroda/ A kormány elhatározta, hogy az antiszemita mozgalmak által kárt szenve­dett lakosságnak a bejelentett ós hivatalosan megállapitott kárt megtér riti • G §Bukarest, július 28. /Magyar Távirati Iroda/ A belügyminisztériumi merénylet ügyében a vizsgálat továbbfofy ik. A teg­napi nap folyamán a vizsgálóbíró a merényletet elkövet© Bezánál talált revolver eredetére akart világosságot deríteni. Beza ugyanis kihallgatási alkalmával kijelentette, hogy'a revolver már egy éve birtokában vm és azótaállandóan magánál hordja. Ezt a tényt azonban megdöntötte a tanuk kihallgatása során az a me&állapitás, hogy Beza pár hónappal ezelőtt, midőn Stere Constantin besszáríbiai politikus ellen merényletet készí­tett elő, több'ismerőséhez fordult azzal a kéréssel, hogy szerezzenek neki revolvert. Ugyancsak a tegnapi napon hillgatták ki Puka egyetemi hall­f atót. akit abban a pillanatban fogták el, amint a macedón rámán diákság ázito felhívásait a főváros épületeinek falaira kiragasztotta. Puka ki­hallgatásakor kijelentette, hogy egy előtte ismeretlen diák a macedón diá­kok egyesülete nevében jelentkezett nála átadva . kiragasztásra szánt nyontatyJnyokat. Polcát kihallgatása után ideiglenesen szabadlábra helyez­ték. „„. ORSZÁGOS LEVÉLIMn ( -"^v K. szekció G §Bukarest, július 28. /Magyar Távirati Iroda/ Súlyos autószerencsétlenség történt Tergoviste és Hukar között az cirszág­uton.'Egy utasokkal telt autóbusz felborult és maga alá temette az uta­sokat, akik közül kilencen súlyosan megsebesültek. A szerencsétlenséget az ittas soffőr vigyázatla-nságapjcozta, aki meg nem engedett sebességgel hajtott az amúgy is veszélyes kanyargós országúton. A soffőrt 1:tartoz­tatták.

Next

/
Thumbnails
Contents