Napi Hírek, 1930. június/1

1930-06-14 [0228]

§Debrecen, junius 14. A közigazgatási birösag dr. Paál Mihály.országgyűlési képviselő és társai felebbezésére megsemmi­sítette^ megyei kisgyűlés választásának eredményét, mert a-szavazocédulák­ra ezt is felírtak hogy kik lesznek rendes és kik póttagok, A kisgyűlés tagjai a terváivhatotagi bizottság junius elején tartandó közgyűlésen vá­lasztja meg. /íill/ . . { § D , e 5 r Q c , e S ij^,^ Á debreceni kollégium diák­szövetsége .amelynek fővédnöke Horthy Miklós kormányzó, aki magi is a. deb.­receni kollégium növendéke volt, szombaton tartotta rendes évi Közgyűlését. amelyen Debrecen és a Tiszántúl társadalmi előkelőségei nagy számban'meg­jelentek. Erre az alkalomra Debrecenbe érkezett Osatho Kálmán iró is, aki szintén a kollégium diákja volt. A közgyűlést Magoss Gvörgy nyugalmazott pol­gármester nyitó>ta meg; indítványára a közgyűlés h ü dolo táviratot küldött a kormányzónak. Ezután Roncsik Jenő száY/olt be a szövetség működéséről és bejelentette, hogy a kollégium hősi halált halt'diákjainak emlékmüvet emelnek,amelyre már tekintélyes összeg gyűlt egybe 0 A szövetség .ez időszerint 1500 tagot számla" s' 1 Budapesten . fiókkal rendelkezik. /MTI/ " ... /-/§ Prága, junius 14./M a gyar TáViretti T xcda/ Husztsófalva és Pó­sándorfalva erdőskappátokbeli községek mint a 0& eo zke Sraloso -ir^a,, azzal a kérelemmel fordultak a pénzügyminiszterhez, utasítsa az alája rendelt hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a községek s°termelő jogát, amelyet a magyar királyoktól kaptak. A' kiváltság alapján a két község lakossága szabadon párolhatott sót a környékbeli sótartalmú vizekből, most pedig szakadatlanul összeütköznek az állam* sómonopóliummal,amely a sótermelóst erősen korlátozza, ../-/§ Prága, junius 14./Magyar Távirati Iroda/ A csehszlovák fegyve­res polgári alakulatok - a régi monarchiabeli polgári lövószegyesületek utódai - nemzeti gárdává alakultak át. A nemzeti garda keretében fogják megszervezni az ifjúság időelőtti katonai kiképzését is?, §/*7 ,?rág a Junius 14,/Oseh Távirati Iroda/ A prágai vásárpal ota csarnokában ma délelőtt nyílt meg a prágai árumintavásár állandó szombati Ptá^al m )}MJ mintögY ezer klalll *° vesz részt állandó minta- és árukiái-

Next

/
Thumbnails
Contents