Napi Hírek, 1930. május/2

1930-05-19 [0227]

Na g y k 5 r 8 s, május 18. Ma délután zárult itt ?z egészségügyi ki**** álliTrás. amelyet sokezren látogattak. A záróünnepélyre a fővárosból ideér­kezett "Ráday Gedeon gróf, Fáy Aladár kormánybiztos, Pollermann Artúr nép jóléti minisztériumi miniszteri tanácsos, Maksay *erenc dr. a Vöröskereszt főorvos, Magyary-Kossa Aladárné, az egészségvédelmi iroda vezetője, Tury Berta sziamuvésznő, a propagandabizottság tagja. Nagykőrös polgármesteré­vel, dr. Dezső Kázmérral az élén résztvett az ünnepségen a város előkelő társadalma, közöttük Beret-vás felsőházi tag,Gál Dezső kormányfőtanácsos vitéz Pestny János közjegyző, dr, Gergely György rendőrtanácos t Göde La jos és Patonay Dezső református lelkészek. Délelőtt a gyermekvédelmi Liga ós a Stefánia szövetség urnagyüjtése volt, délután pedig egészség ügyi felvonulás, amelyen gyermekek, cserkészek és anyák vettek részt, A diszes felvonulás után a parkban a városi da.legyesűlet és kisiparosok dalköre sótphangvesenyt adott,majd a tanítóképző tornacsa.pata disztornát mutatott be. Az ünnepély rendezésében Sárosi Etelka, népjóléti minisz teriumi egészségügyi^ellenőrnek és Nagykőrösről Kis Jononónek volt legfőbb érdeme. A kiállítás és a gyűjtés szép anyagi sikert is eredményezett, /MTI/ mm mw Nagykőröjí, május 18. Ma folyt itt le a . x. magyar könyve snap*. pmelyen Hanyoky Losonczy István a Hármas kis tükör szerzőjének és a'leg első magyar tankönyv Írójának 150 éves jubileumáról is megemlékezett, t * helybeli kultúregyesület.' • A jubileum alkalmából a városháza dísztermében matin! volt, amelyen Kiss Károly országos karnagy vezetésével elsőnek P Hiszekegyet énekelték. Benkő Iirre, az Arany János társaság elnöke meg nyitó beszéde után a városi dalegyesület adott elő. Az ünnepi beszédet > Gode Lajos református lelkész mondotta, aki Losonczy életét és-munkás á gát ismertette. Végül az iparos dalkör vitéz Faragó Ambrus karnagy vezetS sével a Himnuszt adta elő#/MTl/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K. szekció Ki skunfé legyháza, május 18. Á ferencsz állási pusztán vviiayer János földmiveeésügyi miniszter támogatásával létesített gg da kört dr, Kiss István ós dr. Endre Zsigmond országgyűlési képviselők részvételével ma ünnepi keretek között felavatták. Jelen volt mé£ dr, Tóth József polgármester, Ganila^ a gazdakör elnöke, aki beszéd kísé­rtéében megnyitotta az uj intézmény működését Kiss Ustván dr. országgyü lési képviselő ismefctelte a gazdakör kulturális célját. A épületet Zámbó József esperes plébános íszentelte fel. Az ünneplő Közönség táviratban üdvötölte Mayer János földeiv^lésü^yi minisztert. Az ünnepély után kiosztottak a környák szegény gyermekei között a népjóléti minisztérium ruha és cipőadományát,/Mll/ Ki skunfélegyháza, május 18. Ma délután 5 órakor tar­totta a kiskunifiéi egyházai ifjusáö a Konstantinum udvarában Szent JŰ re herceg emlékünnepét. !Sik Sándoréi gazdát ó lendületes beszédet intézett az ifjúsághoz, melyet Szent I íre herceg szellemének tanulmányozására buz d Í1011. Jelen vult dr. Kiss Istv&fl országgyűlési képviselő dr. Tóth Józsi* polgármester, dr Hoffer József kormány főtanácsos, dr. Szal'ay János orsz. V^r>Tri SÍÍI,5.. Jumr 1 •

Next

/
Thumbnails
Contents