Napi Hírek, 1930. május/2
1930-05-18 [0227]
- De még ez sen döntő érv. Hü. énben az a törekvés, amely a gazdasági válságot politikai válsággá kívánná kiszélesíteni, tulaidon-kepén azzal vádaskodik, hogy ez a kormány csak a felületet nézi, a nemzet,elete vizének felületét tekinti csak, s nincs fúle, hogv meghallja a mely vizek háborgását, nincs szeme, hogy meglássa a mély vizek a. amlását. nincs érzéke, hogy megértse a nemzet belső szerkezetének ösztönös fciváns&gait és nincs programja, hogy a hiányzó meglátisfha megvolna, erős kézzel valóra tudja váltani. Itt már határozott választ tudok adni.,A morajlást nem a parlament ellenzékéből hallgatjuk ki, a morajlást a kormány sokkal mélyebben érzi. Az áramlatokat, anolvek tényleg megvannak a nemzet életében nagyon élénk figyelemmel kisérj"k és ismerjük. Kijelenthetem azt is, hogy ezeknek az , áramlás oknak indítóitis ismerjük személy szerint és,program szerint és isme jük kezükot is. E kezok között vannak tiszták ós k :vésbbé tiszták, ha a szándékokat veszem figyelembe, nem az egyéni tisztességet, s az áramlatok között vannak olyanok, amelyefet feltetlenül ol fogunk fojtani, - azokat az áramlatokat, amelyek talán nagyon szép nyugati köntösbe iparkodnak magukat burkolni, de lényegében nem kívánnak' egyebet t mint azt, hogy e nemzet ősi, történelmi, ezeréves.keresztény és nemzeti akarásának golfáramát apró patakokra bontsák, idegen irányokba el térítsék, s ezzel magát a főáramot megsemmisít sék. Akár bogárhátú házakban, napid íjak mellett megy ez az agitáció, ,akár városokban, csatornákban és a föld alatt, akár nyilvánosan, szép politikai meditációk alapián, ha ezt a nagy golfaramot akarják azok a guruló tallérok ki szikkasztani, tönkretenni, vegyék tudomásul, hogy mindenütt ott lesz ennek a kormánynak szeme és keze ós megfogja azokat a kezeket, amelyek mérgezni ak-rnak ahelyett, hogy egészsógesiteni törekednének, a mélyek ^rombolni akarnak akkor, amikor maguk is tudják, hogy ők nom épitőkőmivesei n nsg'ysr történelemnek. ' - Van program? Annvi van, hogv az szörnyű! Fen is programokról beszélek, hanem az' előbb említett . egérlésről. Nemrégen a felsőházban melegszívű mágnás, a nevét is megmondom, nert negérdenli, grof Széchenyi Aladár, meg interpellált keserű szóval amiatt, hogy Monpk községben, egy ti zenegygyermekes gazda. Takács János, elvesziti öt hold földiét, amelyet a földreform utján kapott, mórt nem tud fizetni, s ottmarad nyakán a tizenegy gyermek. Keserű szívvel beszélt ez a gróf^ akinek nem szeme lát, hanem lelke ós én a földből származó egyszerű ember meg- § értettem a föld felé hajló magyar arisztokrata lelket es válaszoltam neki a magyar föld ós magyar nép szellemében. - Ez a válasz talán nem tetszett mindenkinek. Különösen azok között a falak között, amelyek között elhangzott, a felsőház előkelő, nyugodt, hideg és rideg'csendjében, de megütöttem azért néhány hurt, amely megrezdült lelkenbcn, amelyek ugyanazok a hurok, amelyeken népen lelke is muzsikál, , . . . , . . -Ezt azért említem, mert én is szélesíteni akarok valami t, nem a válságot, hanem egy problémát, s szélesre akaro,m nyitni wemük előtt a mi lelkünket, amellyel mi nemzetünk helyzetet es bajait nezzuk. Ne képzelje senki, aki a demokráciát tagad ja ,t ólunk, hogy nem vagyunk demokraták, csak nem vagyunk okvetlen idegen ngdon demokraták, mert hiszen nagyon jól tuijuk, hogy a demokráciának vannak gyönyörű gondo 7 latai, amelyek már közkincsei az emberiségnek, s amelyek kozul mar mis régen elfogadtunk egyet-mást, előbb mint azok a nemzetek,amelyek annyira kétkednek Izekkel spinesekkel. ^{***t « kov J