Napi Hírek, 1930. április/2
1930-04-25 [0225]
r Fri'edrichshafen, április 25. /Wolff/ Lehmann kapitány egy beszélgetés során kijelentette, hogy a Gráf Zeppelin léghajó holnap reggel hat órakor angliai útra iníul. A legi uton Besáncon fölött Parisba repül, ahal postát dob le. Ezután egyenes irányban a ösatornán keresztül Londonba repül, ahova délután három és négy óra között érkezik. London fölött néhány fordulatot végez, maid aRadontól mintegy hatvan kilométer távolságban levő Oardmgtpn legi kikö-' tőbe repül. Cardingtonban délután öt és hat óra között a léghajó kiköt. A léghajót cardingtoni tartózkodása alatt, ami az eddigi tervek szerint mintegy tizenkét ora-hosszáig tart, az ottani léghajóbasi szemelvzetJoe**^ ** ' A visszafelé indulás még a sötétség bealltgelott, esté nyolc óra tájban történik és útiránya valószínűleg ugyanaz lesz. mint az odavezető ut volt. Erre az utazásra már minden jegy elkelt. A léghajó Friedrichshafenhen előreláthatólag vasárnap reggel hét ós nyolc óra között köt ki. /MTI/ § Dr. T. Grant Peipingből és dr. L. len Nankingból a Népszövetség kiküldetésében körülbelül egy heti tanulmányútra Budapestre érkezett. A kinai orvosok az Országos Közegészségügyi intézet munkáját s ennek különösen falusi közegészségügyi tevékenységét tanulmányozzak. /MTI/ § /-/ P t á g a . április 25. /Cseh Távirati Iroda/ Hivatalosan jelentik: Gajda felebbezési ügyében tekintettel arra, hogy az iratok felolvasása még hosszabb időt vesz igénybe, a hét folyamán mar nem hirdetik ki az Íteletet, mint ahogy azt eredetileg terveztek, hanem csak majd egy később meghatározandó időben. /MTI/ § /-/ P r á g a , április 25. /Cseh Távirati Iroda/ A firága-Karolinental kerület kommunista pártjának vezetősége április 27.-ére felvonulást tervezett Radotinba, ahol, mint ismeretes, a legutóbbi vasárnapon összeütközés volt a kommunisták és a csendőrök között. A felvonulás Prágából és a szomszédos községekből indult volna ki. A hatóságok a felvonulást betiltották és nyilvánosan kihirdettek, hogy a legnagyobb szigorral fognak elnyomni minden tlyan kísérletet, amely a felvonulást meg akarná valósítani. /MTI/ § A budapesti I. kerületi állami /Verbőczy István/'fó-" gimnázium volt növendékeinek köre rendes évi közgyűlését május 4.-én, vasárnap 11 órakor tartja a gimnázium /I. Attila-utca 1-3./ tornatermében. Amennyiben a közgyűlés határozatképtelenség miatt megtartható nem volna, a közgyűlés május 25.-én 11 órakor lesz az intézet hősi halottai emléktáblájának megkoszorúzásával kapcsolatban. '• t , A kör legközelebbi öeczc jövetelét /vacsora ill, sörözés/ pénteken, május 2.-án este 1/2 9 órakor tartja a budai Zöld.fa vendéglőben /I. Krisztina-tér/, melyre az intézet minden volt növendéket ezúton is meghívja az egyesület elnöksége. /MTI/ cmsakrc,*iFVFITÁR