Napi Hírek, 1930. április/1
1930-04-03 [0224]
1 t 1 § A postavezorigazgatóság értesítése szerint Budapesten a helyi forgalomban feladható, sürgős leveleknél /levelezőlapoknál/ ezentúl az éjjeli kézbesítés is kikethető. Ezt a kikötést, a címoldalon a címzés felett "Éjjel is kézbesítendő" felírással kell jelezni. Az ily kikötéssel ellátott helyi-sürgős levelek 18 ára után csak a Budapest 2,, 60, 62. 72 és 77 sz. postahivataloknál adhatok fel és pedig legkésőbb 24 óráig. Diját n levél /levelezőlap/ egyszeres sulydijában /esetleges ajánlási dij/ ós a belföldi forgalomban a levelekre me|szabott expresszdijban /ezidőszerint 50 fillén/állapitották meg. § Egyik reggeli lap azt a hírt közélte, hogy a Höfherr és Schrantz gyár működését a legszükségesebbre'korlátozta és az elmúlt szombaton háromszáz munkásáé elbocsátotta, úgyszólván leállította üzemét és csak néhány - hetenként kétszer egy-egy félnapig dolgozó, régi, megbízható munkását tartotta vissza. Felkértek annak megállapítására, hogy ezzel szemben a való tényállás az. hogy szombaton mindössze 38 munkást bocsátottak el és ezidőszerint a gyár kispesti telepén 1714 főnyi létszám mellett rendes üzem folyik es a cég a hazai piac átmenetileg megcsappant felvevőképességét az export fokozatos fejlesztésével igyekszik ellensúlyozni. /MTI/ ^Kecskemét , április 3. Kecskemét város nagy fiának, Katona Józsefnek és szüleinek, idősb Katona Józsefnek és Borbok Ilonának exhumált hamvait a város társadalmának óriási részvétele mellett ma •délután helyezték végleges nyugalomra a Szentháromságtemetőben a város által készíttetett Kriptában. Reggel nyolc órakor a katolikus nagytemplomban Kovács Sándor apátplébános nagy papi segédlettel rekviemet mondott, melyen Fáy István főispán, Zimay Karoly polgármester vezetésével Kecskemét város tisztikara, az egyházak, egyesületek és katonaság képviselői, valamint nagyszámú közönség vettek reszt*. A nagy költő es szülői'hamvaii ' délelőtt tiz órakor szállították a városi múzeumból a temetőbe. A gyászmenet utvonalán gyászfátyollal bevont villanylámpák égtek. A menet a városi székház és a Katona József-szinháí' előtt egy-egy percre megállt mintegy búcsúzóul attól a helytől, amelynek hajdani falai között a nagy költő élt egykor és magas állást töltött be ós attól a városi színháztól, mely a költő nevet viseli és amelynek falai között szent hagyományként él Bank bán szelleme. A gyászszertartás délután 3 órakor ment végbe a Szentháromság-temetőben. A beszentelést ' ••..•"% Kovács Sándor apátplébános végezte, aki ez alkalommal gyászbeszédet is mondott. A tomotésen Fáy István vezetésóvol a városi tanács és a kulturális egyletek kiküldöttel az iskolák és a jogakadémia'ifjúsága a vallásfelekezetek képviselői és többezer ember vett részt. /MTI/ ORSZÁGOSLEVEU-A«