Napi Hírek, 1930. április/1

1930-04-02 [0224]

/A pénzügyi bizottság ülése. II, folytatás./ Mindent elkövetett ' , hogy a közlekedés szempontjából oly fal­tos középső-felső világítást a főváros utcáin rendszeresítsék. Szük­ségesnek tartaná, ha az autóknak megengednék a ködlámpa használatát ott, ahol erre szükség van. Si-óvátette a büntetéspánzeknél mutatkozó rendellenességeket, majd a hangosfilmmel kapcsolatban hangsúlyozta, hrfgy itt is törekedni kell arra,'hogy a magyar nyelv a lehetőségek szerint megtalálja érvényes ülései. Nagy Emil és "Görgey István után, akik ugyancsak a közle­kedési rendészettel foglalkoztak, ScitovszKy belügyminiszter vála­szolt. -•• • . fltagy baj'nálunk az . hogy túlságosan vegyes a forgalmunk, kétségtelen azonban, hogy az utóbbi időben nagy haladás tapasztalható, A Xc icu . szigorú ellenőrzés. szüksé­ges, a kihágások halmozását azonban egyáltalában nem helyesli, Temesváry Imre aziránt érdeklődött, hagy. ( az elmúlt év ta­pasztalatai alapján helyesnek bizonyult-e a csendororsök létszámának mult évben történt apasztása, Scitovszky Béla belügyminiszter kijelentette, * hegy a csendororsök számát az idén három-négy őrssel szaperitja. Az ötödik cimnél Wolff Kártly a filmgyártással foglalko­zott. Nem helyesli az idegennyelvü hangosfilmeknek Magyarországon' való előadását, mert azokat a legtöbb esetben megérteni nem lehet, LLoyar hangosfilm gyártásáról kell gondoskodni. Hivatkozott egy találmányra, amelynek segitségével egy és ugyanazen cselekményre különbőzé nyelvű szövegeket lehet beállítani. Ajánlatos volna, ha a filmgyártás terén szakképzettséggel rendelkező embereket össze­vonnák s így megszüntetnék a ma fennálló széttagoltságét. iLssay Károly attól tart, hegy •lyan filmvallalkozás # lesz majd, amely fővárosi ós állami szubvenciót kap. Az amerikai filmek minden más filmmel szemben nagy előnnyel vannak. Ábránd az, hogy olyan magyar hangosfilmet tudjunk csinálni, amelynek olyan pia­ca lenne, mint az amerikai filmnek, _ Ezután a pónzügyminisztcrne ^^egna ny a rendőrtisztvise­.lók fizetésrendezcsével kapcsolatbanfFett kijelentésével foglalko­zott. A pénzügyminiszter azt mondotta, hogy nem perhoreszkálja az olyan költekezést, amelyet fizetésjavitásra fordítanak, ha meg­takaritásokban megvan ra a fedezet. Ez szefensétlen elindulás, mert a tisztviselők fizetésrendezését nem egyes tárcákon-belül és külön­állód, hanem csak generálisan lehet keresztülvinni. Kérte a pénz­ügvminisztert, magyarázza meg tegnap tett kijelentését, nehogy az a íelfogás menjen át a köztudatba, hogy egsteB tárcák keretén italul a miniszter és a személyzet ügyessége réven megtakarítások utján különálló illetmény rendezést ieh«t keresztülvinni, , /Folytatása következik,/ I ninTÍD I '•

Next

/
Thumbnails
Contents