Napi Hírek, 1930. március/1

1930-03-12 [0222]

L § L 3 D á o n, nárcius 12. /Magyar Távirati Iroda/ Gandhi sze­mináriuriában nagy hinlőjárvány tört' ki. A járványt lényegesen sú­lyosbította az:., hogy Gandhi belső sugallatara hivatkozva KI men­tette, hogy vallásellenes cselekedetnek tartja a himlőoltást. Nen sok­kal e kijelentése után a szenináriunban háron gyermek neghalt a ra-* gályban r Gandhi azonban kijelentette, hogy még igy is kitart meggyő- ­ződése mellett ós nem engedi beoltatni a betegeket, meg ha a szemi­nárium összes tagjai ' neghalnak&Kesőbb negis megengedte az aggó­dó 'szülőknek, hogy gyermekeiket beoltassák. Hangoztatta azonban, hogy a halálfélelem ellenkezik az Istenbe vetett hittel. India fuggetlen 7 ségéórt ezreket, tízezreket, sőt százezreket is kell majd feláldozni. L §nondon, nárcius 12,/Kagyar Távirati Iroda./ A Gandhi in­dulását megelőző éjjelen többezer főnyi tömeg virrasztott es imád­kozott a Gandhi-féle szeminárium kapuja előtt; amelyet nők őriztek. Gandhi a re-'geli imádság elmondása utan megáldotta a szeminárium betegeit, megható bucsut vett az otthonmaradottakhtól, majd a hetven- " kilenc önkéntesből álló csapat élére állt, amely hámag sorokban követ­Az önkéntesek egyedüli podgyásza egy vándorbot és egy tarisznya volt. A csapat előtt diákokból álló előőrsök haladtak, akiknek homlokát sáfránnyal kenték be, ami a hinduk szerint a„szerencse jele. Ha Gandhit és hiveit útközben elfogják, az előőrsök folytatják útjukat és tovább terjesztik a propagandát, A csapat először Aslali es Barea falvaknál áll meg, A zarándokokat többszáz főnyi tömeg követte. A rendőrség csak a forgalom szabályozásával törődött'. Rendzavarás eddig nem töfvent. A mohamedánok tüntetőleg távo^tartották,magukat az/'elvonulástól. A lakosság útközben virágokkal és kókuszdióval kedveskedett •Gandhinak. J • Gandhi legutóbb cikket irt-a-¥oung-índia emu folyóiratban,/ amelyben kijelenti, hogy nem lepi meg az alkirálynak az o ultimátumá­ra adott válasza. Lord lrwin olyan nemzet képviselője, amely^nem adia meg enykönnyen magát .Az alkirálynak arra a vadjára, hogy az ő mozgal­ma a törvényt és a közbókét sértheti, Gandhi azzal válaszolt, hogy az " egyetlen törvény, amelyet most az indiai nemzet ismer,az angol közigaz­gatás és az egvetlen béke a börtönök bekeje. India egyetlen ^nasi börtön - irja'Gandhi - és kötelességemnek érzem, hogy megtörjem a kény­szerű békének ezt a gyászos egyhangúságát, amely megfojtja nemzetemet. A/ § B o m b a y,március 12, /íteuter./ A-nacionalisták bombayi haditanácsa újoncokat és pénzt ker az indiai függetlenségi mozgalom cél­jaira. A haditanács az önkénteseket háron csoportra osztja: l/'pancelos­vitézek" - akik hajlandók részt venni azonnal a passziv ellenállásban, 2. "tartalékai- akik az esetleg letartóztatott páncélosok helyebe lepni hajlandók, 3. " irreguláris/territoriálisok" - akiket a haditanács tün­tetési célokra hasznai fel/WT./ li*^,™*^. - ­, 1 LL ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents