Napi Hírek, 1930. február/2
1930-02-28 [0221]
§ R óna, február 28, / agyar Távirati Iroda./ Horthv klós kormányzóvá megválasztásának tizedik' évfordulóba alkalmából Luttor Ferenc pápai prelátus, kánonjogi tanácc-os a Santa T;T aria deli Orazione templomban szentmisét celebrált„ amelyen Hory András kvirináli és Barcza György vatikáni magyar követ ékkel'az élén mindkét követség teljes szánban megjelent. Ott voltak még Barcza Györgyné, gróf Nemes Albert volt kvirináli követ, Tóth László tanár vezetésével a római magyar akadémia tagjai, a Collegium Germano-Hungaricum növendékei, Kovács* Gyula alelnökkel a magyar egyesület tagjai, a különböző szerzetesrendek* riómában léyő magyar tagjai és a magvar kolónia teljes számban.Evangélium után Luttor Fereno-szentbeszédet mondott, amelyben emelkedett szavakkal méltatta a magyar nemzet életében oly nevezetes évforduló jelentőségét. Arra kérte a római magyarokat, imádkozzanak a Gondviseléskuldötte férfiúért, aki felemeli nemzetét lesújtóttságából és Isten segítségével kiemeli mai fájdalmas^helyzetéből.A szentmise alatt Koudela Géza zeneakadémiát tanár vezénylésével a Collegium-Germano-Hungaricum növendékei regi magyar egyházi dalokat ónekeltek.A szentmise végén az egybegyűlt hivek á magyar Himnuszt énekeltek./ÍTI./ « /\>/ § G e n f,február 28. /Svájci Távirati Iroda ./A vámf egvver szünet i értekezlet mai ülésén Colijn elnök be jelentette,hogy a helyzet,megítélése szerint,azihogy a tárgyalások a franciák magatartása következtében zsákutcába jutót t*ak, Szükségesnek tart ja { hogy az albizottság ! mindaddig-szüntesse befmig az egyes delegációk álláspontjukat közelebbről meg nem határozzák ./ÍTI./ níJuSeAi /b/ § G e n f,február 28./Svájci Távirati Iroda./A tizenegye* '. bizottság kebelében ma délután ' •• '• ', Ito japán es Cornejo perui delegátus között összeszólalkozás támadt .Utóbbi pót ind í tva.nvt terjesztett be a. népszövetségi statútum 15 .cikkéhez,amelvben javasolja, hogy a népszövetség tanácselnökének jogában ^11 jon saiát elhatározásából, anélkül, hogy őt erre bármely tagállam felkérné) a tanács elé terjeszteni két állam között esetleg támadó vitás kérdést.Ito közbeszólott,hogy ez nem a bizottság feladata és végre megszűnhetne az,hogy állandóan olv kérdéseket vessenek fel,amelyek nem tartoznak a bizottság hatáskörébe. Peru delegátusa^ heves szavakkal'válaszolt és szükkeblüseggel,valamint szűk látókörrel vádolta meg Itót, akinél Adatci j^pán követ • különb érdeklődést tanúsított a népek problémái iránt ,/MTI./ /V § B e r n, február 28./Svájci Távirati Iroda J Morcai uj olasz követ ma átnyújtotta az elnöknek megbízólevelét ./ÍTI./ A)/ * § B a s e 1,február 28./Svájci Távirati Iroda./A Schweize^ scher Bankverein rendes évi közgyűlésén a bank czévi osztalékát S százalékban állapította neg>kétmillió frankot külön tartalékoltak es egymillió frankot uj számiara irányoztak elő.A bank tartalékai ezidőszerint -52 millió frankra/a részvénytőke 32.5 százalékára/ rúgnak,/WTX./