Napi Hírek, 1930. február/1

1930-02-11 [0220]

§B e k e s c s a b a , február 11. A gyulai tör­vényszék tegnap hirdette ki Csóka Ferenc 25 éves öcsödi napszámos ügyében az íteletet .Csóka, a mult ev augusztusában menyasszonyát, Nagy Juliannát az eljegyzés felbontása miatt,baltával íeibeverte úgyhogy a leányt csak- hónapokig tartó ápolás után lehetett negnen­teni/j A törvényszék QsokaFerencet erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés kísérlete miatt ayolc hónapi börtönre itólte. Az itelet jogerős ./MTI/ 1 ,§0810, február 11. Már hosszabb idő óta vita folvik akorul a kerdes körül, vaj ion visszakapia-e Tronthein régi nevét," Nidarost, vagy seri. A norvég felsőház röviddel ezelőtt régebbi ha­tározatának megmásításával amellett döntött, hogy a város,viselje továbbra is a Trontheim nevet, Az alsóház tegnapi ülésén 21 szavazat­tal ' 1? szavazat elleneben a Nidaros név mellett döntött. Az ügy most- ismét a felsőház elé került,• ' i a parlament két háza nem tudna megegyezésre jutni, a törvény érteimébem együttes ülésen sza­vaznak, s ezen az ülésen kótharma^szavazattöbbséggel döntenek afelett, vájjon melyik nevet /egye fel a ..város. Norvégiában néhány évvel ezelőtt felmerült az a gon- ' dqlat, hogy az idegen befolyás alatt keletkezett neveket helyettesit­sek újból az eredeti norvég nevekkeli. Igy kapta vissza Christiania' * is öt évvel ezelőtt az Oslo nevet és a Spitzber&ákat ismét régi neg­nevezésükkel, ez Önorvóg Svalbard-dal jelölik a térképen. /MTl/ | :: N e w j o r k, február 11. Campbell őrnagy, a new­yorkí prohib;cios rendőrség vezetője, uiságirók előtt nyilatkozott a Manger-szálloban történt tömeges letartóztatásokról. Campbell ki­jelentette, hogy az egész akciót tervszerűen készítettek elő. A pro­hibiciós rendőrség,25 tagja hosszabb idő óta lakott a szállodában, amelynek hatalmas épületeben kétezer szoba van. A prohibiciós rend­őrség tagjai mint szállodai vendégek, különösen az étkező termeket látogattak és jelentésük szerint minden különösebb nehézség nélkül " futottak bármikor szeszes italokhoz. A szeszes italokat a ,... v ,rend­ortisztviselők jelentése szerint a szálloda alkalmazottai úgyszólván felszólítás nélkül szolgálták fel nekik.ATI/ os — - — K. szc §::Chi,cago, február 11. Tegnap délután nagy tüz pusztított az egyik,itteni párna- és matrac-gyar raktáraiban. A raktár,és a gyár helyiségei egy hatalmas épület hetedik,ós nyolcadik epületén vannak. * . .* lángok a nagytömegű gvulékony" anvagbaű táplálékra találtak eV gyorsan harapóztak el, Csakhamar az egész rak­tár es a környező helyiségek lángokban állottak. A gyár mintegy 200 főnyi alkalmazottjának el volt vágva a menekülés utja. Igy tehát a nagy magasság ellenére sem maradt más hátra, minthogy a kifeszített ponyvákra ugorjanak. A menekülésnek ezt az útját legtöbben sikerrel " próbálták meg, s csak kisebb sérüléseket szenvedtek, azonban egy fia­tal,leány oly szerencsétlenül esett a ponyvára, hogy koponyaalapi törést szenvedett és azonnal meghalt. Azok, akik a,z ugrást nem mertek " megkockáztatni, az ablakpárkányokra kapaszkodva kétségbesetten Jajvesze-* kelve várták a tűzoltók segítségét, akik azonban létráikkal nem tudtak elég magasra feljutni, Igy azután különböző segelylétrák segítség ár el szabadították ki később a kétségbeesett helyzetben levő alkalmazot­takat. ATI/ - - -

Next

/
Thumbnails
Contents