Napi Hírek, 1930. február/1
1930-02-07 [0220]
§ Illetékes helyről felkérték a Magyar Távirati Irodát a következők közlésére: A keresztény gazdasági párt tegnapesti értekezletén foglalkozott gróf Kleb dsoerg KunÖ vallás- és közoktatásügyi miniszternek a Pesti Izraelita Hitközség díszközgyűlésén tartott beszédével és ennek kapcsán olyért cimü határozatot hozott, hogy amennyiben a vallás- és közoktatásügyi miniszter megnyilatkozása a kormány politikai irányát jelezné, kénytelen volna a miniszter beszédének elítélésén tul a politikai konzekvenciákat is levonni. A keresztény gazdasási párt határozatával szemben illetékes helyen kijeién tettéto • --.hogy Klebelsberg TCur.o grof kultuszminiszter mint vaiiasügyi miniszter jelent meg a Pesti Izraelita Htközség közgyűlésén, aminthogy ebben a minőségében más törvényesen bevett felekezetek hasonló meghívásának is minden alkalommal el rget tett, A kultuszminiszter felszólalásában, eltekintve attól, hogy csápan néhány r.-minisztenciát elevenített fel, semmivel sem ment tul azokon a kijelenteteken és megállapításokon, amelyeket a numerus clausus ügyében más alkalmakkor, akar a^parlament előtt, akár pedig egyéb forumok előtt, a nyilvánosság számára tett. % bbol is megállapítható, hogy ez a beszé'd semmi nóvumot nem tartalmazott, belemagyarázni sem lenét tehát ennélfogva azt, hogy gróf Klebelsberg Kuno a jövőre vonatkozólag a kormány kultúrpolitikáját illetőleg uj irányokat kívánt volna megjelölni, vagy általában prrejudikálni óhaltott volna a kormány elhatározásainak. JÍZ oly kétségtelenül nyilvánvaló, hogy teljesen érthetetlennek tartják^ ill etékes helyen a keresztény párt határozatának errevonatkozó megállapításai t, egyébként megállapítást nyert az is, hogy az Egyenlőség cimü hetilap néhány esztendővel ezelőtt munkatársai Között üdvözöllétte nemcsak Magyarország biboros-hercegprimását, aki vezércikkekkel tisztelte meg a lapot, hanem azt a Zichy János grófot is, aki a kereszténypárt tegnapi értekezletén határozathozatal alkalmával elnökölt. 4 % MrcButler Wright, az Egyesült Államok budapesti követe ma délben fogadta a sajtó fcénvise-lőit és tájékoztatta őket a holnap megnyíló amerikai képzőművészeti kiállitásTe* '* Bevezetőül megemiitette, hogy hosszabb idő óta tartózkodván Ma-, gy arországon, ismeri az ország mind en ré szét, sokat utazott^ a vüé^ft is éf hogy többet nem szerepelt a nyilvánosság előtt, annak csupán az az oka, hogy az amerikaiak nem szoktak intervjukat 3ani, # flgyébkent azonban ez egyáltalán nem jelent elzárkózást a magyar nyilvánossággal szemben.ta Kzutám. elmondotta, hogy körülbelül három év előtt alakult meg Newyorkban a Hungary Society of Amerka /Amerikai Magyar^ Társaság/ azzal a céllal, hogy igyekezzék Amerika érdeklődésit felkelteni Magyarország iránt. A társaságnak sok magyar származású tagja van, de ezenkivüí tagjai közé sorozza a amerikai élet számos kiváló egyéniségét és sok amerikai polgárC OROZ '