Napi Hírek, 1929. december/2
1929-12-27 [0217]
- Azt hittem, - mondotta a védő - hogy ősapán a vádlottat k»ll megvédenem az ellene emelt váddal szemben, azonban most látom, hogy az egész női nemet védelmembe kell vennem 7^eininger és Steckl urakkal szamben. Nem, ismerem őket és müveiket, de itt elhangzott, hogy szerintük a nő alaptermészetében rejlik, hogy a mások kinjaiben gyönyörködik, velamint £ laptermészetében rejlik a méregkeverés. * '• Számtalan példát lehetne felsorolni - folytatta a védő hogy a magánfogsás mennyire elsaínyitja a foglyok testi és lelki épségét és a gyötrelmek olyan beismerő vallomásokra késztetik, amelyek később teljesen valótlanoknak bizonyulnak. A vádlott azért tett beisn»rő vallomást, mert a magánfpgság gyötrelmeit nem tudta elviselni. Az ilyen beismerő nyilatkozat egyértelmű az öngyilkossággal. Ha sz asszony álhatatósan mindig tenged, a ha jászáig sem görbül meg. Beismerő vallomását semmiféle bizonyíték s<5m támogat jar Amikor férjhez ment, nagy hozományt, vagyont .vitt a házasságba, amit az ura elpocsékolt. Ha ölni akart volna, akkornem akkor gyilkolja meg az urát, amikor az. a vagyont már teljesen elpocsékolta, hanem megöli, amikor még a vagyon nagy részét megmentheti. Az orvos szakértők megállapították, hogy a hullarészekben arzén volt, ez a mennyiség azonban nem elégséges az emberi élet kioltására. Ebben s teremben karácsony-est én ünnepet rendeztek - fejezte be védőbeszédet ahol az ^Ur szolgája szép beszédet tartott a bűnbocsánatról. Vajha a törvényszék ítélete ennek a gyönyörű beszédnek visszhangja lenn?! Kronberg dr. ügyész reflektált ezután a védő szavaira. - A büntető perrendtartás előírja, - mondotta a királyi ügyész - hogy a vizsgálati fogság tartama alatt a fogoly magánzárkában tartandó. A vedo ur szerint a beismerő vallomás nem elegendő a vádemelésre, A büntető törvénykönyv szerint, ha a beismerés kimentő, akkor igenis elegendő a '' vádemeléshez a beismerő vallomás. A védő ur arra hivatkozik, hogy ez az asszony nem gyilkolhatta meg férjét, mert megölhette volna méh aktcor, amikor a vagyont megmenthette volna. Sohasem m^ndta^hogy ez az asszony hagzonsz érzés cellából ölt, hiszen beszédem elején lei fej tettem, hegy a szeretet nála gyűlöletté fajult és gyűlöletből ölte meg a férjét. Kovács Gábor dr.védo szólalt fel újból röviden, majd az elnök s vádlotthoz fordult: - 3ah-e még valami mondanivalója? Az asszeny percekig zokogott, majd ennyit mondott: - Nem tudem. Elnök: Az utolsó szó magát illeti, ha valamit mondani akar. mondja csak el. Vádlott: Kérem, nem tudok beszélni!., nincs az eszem sem a helyén. Ezzel visszaült a helyére és keserves zokogásra fakadt. A törvényszék ezután ítélethozatalra vonult vissza. /Folyt.köv,/