Napi Hírek, 1929. december/1

1929-12-11 [0216]

§ 30-as honvédtisztek találkozója, A vitéz ós hadi erényekben gazdag volt m.kir. 1 30, honvéd gyalogezred tisztikara a bajtársias szellem istápolása és,a régi kapcsolatok fenntartása céljából december 14»-ón, szombaton délután öt órakor a Lánchid budai hídfőjénél levő Lánchid-kávéházban összejötelt tert. • • • L t §London, december 11,/Magyar Távirati,Iroda/ A londoni Duchess Theatre tegnap elevenítette fel Lengyel Menyhért . Tájfunját, Az előadás rendezésében G-omoske Komái Londonban élő neves japán költő is résztvett, A darab szereplői között több japán is volt, A színdarab igen nagy sikert aratott, A kritikák szerint az est fénypontja Nelson Terry volt, aki Tokeramo szerepében mindvégig előkelő, méltóságteljes ós mélységesen meg­közelítő alakítást nyújtott. Nelson Terryt a többi főszereplővel együtt számtalanszor szólítottak a lámpák elé, Terry előadás után rövid be­széddel köszönte meg az ovációlat ós hangoztatta, mindig az volt az ambí­ciója, hogy maradandó, nagy értékű alakitassal tegye magát móltóvá a fényes névre, amelyet visel. A sajtókritikák egyhangúlag megállapítják; hogy a magyar darab az idok folyamán változatlan erővel tartotta meg kitűnő színpadi hatását. , . . L §London, december ll./lJagyar Távirati Iroda/ A Morning Eost hosszabb^' , közöl Kerenszkyvel, a szojvet vallásüldözésének kiujulasarol. A szoviet urainak ez a vallásüldözese - mondotta Kerenszky ­azt mutatja.:, hogy Stalin rettenetesen fél a papságtól, a nép szellemi vezéreitől. U>t$i él$6té$i A Pravda állandóan közli az állítólagos ellenforradalmi üzel­mek miatt kivégzett lelkészek névsorát, A vádak kivételeikül hamisak, mert a papság ma még kevesebbet törődik a.politikával, mint valaha. Ke­renszky kijelentette, hogy az Oroszországból kapott számtalan levél ta­núsága szerint folyton no az elkeseredés a vallási terror miatt. Orosz­országban az egyház / hívei nem tudják megérteni i hogy a nyugati civili­zált országok hogy állhatnak összeköttetésben ilyen kormánnyal. A / Morning Post egyébként tiltakozó mozgalmat indított az orosz­országi vallásüldözesek ellen. Az akcióhoz igen sok társadalmi ás vallásos m esulet is csatlakozott. Jövő héten lesz a mozgalom alakuló gyűlése az erthallban. A ' . : British United Press rigai jelentése szerint a G-orlowka­ban , a Donetz-vidékón tartott vallásellenes kongresszuson négyezer szent­kepet nyilvánosan elégettek. Stalin táviratilag üdvözölte ebből az alka­lomból a helyi kommunái a pártot ós kijelentette, hogy : "Ma esett el a csalás ós a sötétség papi vára!" A karácsony közeledtére a szovjet újból fokozza a hivatalos atheista propagandát. Moszkva közelében számes'templomot raktárrá ós klubhelyiséggé alakítanak át.

Next

/
Thumbnails
Contents