Napi Hírek, 1929. november/2

1929-11-22 [0215]

§ Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja ma délelőtt Berzeviczy Albert v.b.t.t., nyugalmazott miniszter elnöklésével látagatott ülést tartott, amelyen részt vettek az elnökön kivül: Lukács György, Gratz Gusztáv Pékár Gyula, Kállay Tibor, Tomcsámyi Vilmos Pál, Puky Endre, Bernát István, Vida ^eno, Karafiát\Jenő, Láng Boldizsár báré, Ilosvay Lajos, Vitéz Caa* nády Frigyes, Dési Géza. Szabófcy Jenő, Temple hezső, Bartos Andor, Szigeti János és többen mások. Az ülésen, a genfi ülésen résztvettek sorra .beszá­moltak a magyar csoport munkásságáról, ami ez alkalommal annál jelentősebb volt. mert valamennyi nemzeti csoport közül a magyar csoport'szerepelt a legtöbb meghivott szónokkal és meghivott albizottsági taggal. t Berzeviczy Albert napirend előtt megemlékezett Adelsward bárénak, az unió volt elnökének haláláról. Javaslatára a magyar csoport jegyzőkönyv­ben megörökítette az elhunytak emlékezetét, egyben részvéttáviratot fag intézni a genfi központnak. Berzeviczy Albert beszámol 0 jában rámutatott Apponyi *lbert gróf­nak a magyar nemzet szempontjából oly fényes szereplésére, mint aki az Unió által először rendezett nyilvános vitaülésen ragyogó szónoki képes­séggel fejtegette a ^ellog-paktum jelentőségét az egybegyűlt üíisztris aemzetközi közönség előtt. Appnnyi Albert gróf felszólalása adta meg az agész vita ' alaphangját, az ő szavaihoz kapcsolták mondani való­ikat a többi szönokok, úgyhogy Apponyi Albert gróf révén Magyarország ez alkalommal egészen kulínleges szerephez jutott. Javaslatára a magyar csoport táviratban fejezi ki köszönetét, háláját és ragaszkodó üdvözletét. Kállay Tibor viszont Berzeviczy Albertnek mond köszönetet a legújabb olasz­országi utja alkalmával kifejtett nagysikerű, s minden hálánkat megérdemlő szereplésért. A lefegyverzéssel kapcsolatban Berzeviczy Albert részletesen ismertette a bizottsági albizottságot beterjesztett memoran­dumát, megemlékezett arról, hogy a vita ez alkalommal rendkivül koncilians módon folyt le és jellemző a kízeledési hangulatra,, hogy Berzeviczyt és Bastid francia képviselőt bizták meg, hogy eboen a kérdésben együttes ja­vaslatot terjesszenek a bizottság legközelebbi plenáris ülése elé? Gratz Gusztáv a jogi bizottság munkálatairól számolt be éa Lafóntai­ne szenátornak tárgyalás alatt álló javaslatával való kapcsolatban, megem­lékezett Heilenémet képviselőnek nagy bátorsággal megtett, de némikép tuLradikalis javaslatáról mely szerint bármely terület lakosságának meg* kellene adni azt a jogot, nogy htvata<rtozand°sága dolgában az önrendelke­zési jog alapián szabadon dönthessen. Heile- javaslatát részletesebb tanul­mányozás védett az albizottsághoz küldöttek. • • A háborús bűnösség kérdésével kapcsolatban -t.i, hogy a jövőben, aki indokolatlanul fegyvert ragad büntetőjogi felelősségre legyen von­hato-a Népszövetsjéégi-paktmm 19-ik szakaszának érvényesítésének lehetősége is szoba került, ameimyiben Gratz Gusztáv a represszáliák kérdésében azzal a feltétellel járult hozzá a szóbanforgó javaslathoz, ha a háború megelőzésére is megtörténnek a nemztközi óvintézkedések, egyidejűen pedig vizsgálat tárgyává teszi a bizottság a 19-ik szakasz gyakorlati alkalmazás sanak m°dját és lehetőségét, • /Folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents