Napi Hírek, 1929. november/1

1929-11-04 [0214]

| A Magyar Távirati Iroda jelenti: ^gy hétfői lapban "Kozma Miklós filmdiktatór" cim alatt olyan értelmű közlemény jelent meg, amely szerint a filmügyek élére Kozma Miklóst szemelték ki. Kozma Miklós kijeién'ci, hegy ilyenirányú tái'gyalásókat vele senki neír folytatott és az ügyről tudomása nincs. B §Belgrád, november 4. / magyar Távirati Iroda./ A belgrádi német katonai temetőben tegnap délelőtt tartották meg a Halottak Napján szo­kásos gyásztuxaepélyt, amelynek során Köszter belgrádi német követ pacifis­ta szellemű beszédet mondott. Az ünnepélyen először jjelentek meg a jugoszláv katonai és hazafias szervezetek képviselői, mint a hadügyminisztérium, a tartalékos tisztek és a fronthareosok egyesületének , a Narodna ^dbfanának a kiküldöttei. _ — _ _ B § B e 1 gr á d. november 4. / Magyar Távirati iroda./ Zágrábból jelentik : Vasárnapról hétfőre virrad 6 éjjel a zágráb-steinbrücki vonalon neichenburg állomáson a megállás nélkül átszaladó Simplon-expresz súrlódott egy tehervonat hátsó részével. A Simp&ön mozdonya és poggyászkocisja kisik­lott és felfordult, étkezőkocsija pedig kisiklott. Sebesülés nem történt. A forgalmat néhány óra múlva helyreállították. Reichenburg állomásfőnöke öngyilkosságot ki sereit meg, de szándékának keresztülvitelében megakadá­lyozták. L . §London, november 4. /Magyar Távirati Iroda/ Az alsóház mai ülése az interpellációk hosszabb sorozatával kezdődött. Henderson külügyi államtitkár több kérdésre válaszolva, kijelentette, hogy az Oroszországgal .való diplomáciai viszony felvételéről a holnapi vita folyamán *•» nyilatkozóik. Ramsay MacDonald miniszterelnök, akit megjelenése alkalmával lelkesen üdvözölt a munkáspárt, napirendi okokból kérte az Oroszországra, a tengeri leszerelésre és az Indiára / vonatkozó kérdések elhalasztását. Hend.rson külügyi államtitkár a varsói angol követségnek nagy­követségi rangra emelését azzal indokolta, hogy Lengyelország Európának egyik legnagyobb állama, s Varsó fontos politikai központ, ahol más hatalmak, közöttük Franciaország és Olaszország már nagykövetségeket állitottak fel* Wedgwood ezredesnek arra, a kérdésébe, hogy ez a lépés éreztet­ni fogja e hatását a lengyelországi kisebbségek sorsában, HenóLrson nem adott választó . Charles Buxton képviselő /a földmive lésügyi miniszter öccse/ hivatkozva a nagykövetek tanácsának 1929 május 23-i levelére, amely szerint az ..' .. osztrák llkvidáoiós tanács kirendelésekor Ausztria^még nem hajtotta végre a békeszerződés leszerelési határozmá­nyiat, kérdezte, hogy a népszövetség tanácsa milyen következtetéseket vont le ebből a levélből? Henderson; A népszövetség tanácsa még nem tárgyalta ezt a levelet. Ugyancsak Buxton képviselő, hivatkozással az idézett levélben em­látett törvényellenes osztrák fegyveres testületekre, kérdezte, vájjon az osztrák kormány biztositotta-e Angliát e testületek lefegyverzése és azonnali feloszlatásaiét . és milyen gépesekre gondolnak a hatalmak ebben az ügyben. ' f&rfytJto-ty) ^ oS tE^ a ^

Next

/
Thumbnails
Contents