Napi Hírek, 1929. november/1
1929-11-13 [0214]
L§ London, november 13./Magyar Távirati Iroda/ Matsudaira londoni japán nagykövet, a Beuter-Ircna szerint a MacDonald miniszterelnökkel folytatott bizalmas beszélgetés etán a tengerészeti konferencia utjának egyenf etése céljából a francia és olasz nagykővetekkel is hasonló eszmecserét og folytatni. A Tokióból érkező delegáció 30 tagból fog'állni. Ehhez hozzászámítandó a nagykövetség 20 főnyi szakértői személyzete. A fődelegátusok szállodában fognak lakni, de a delegációk hivatalos helyisége céljára külön házat bérelnek a nagykövetség közelében. L§ London, november 13,/Magyar Távirati Iroda/ A gyémánt munkások világszövetsége.melynek székhelye Amszterdamban van. ugy értesül, hogy három gyémántmunkást Johannesburgban /Délafrika/ bőrtönbe vetettek, mert vonakodtak tanoncaikat a gyómántkoszörulésre tani tani, hivatkozva szerződésük tiltó határozataira, A szövetség a Reuter Iroda szerint egy johannesburgi ügyvédet bizott meg a foglyok védelmével egyszersmind a délafrikai unió hágai követénél táviratilag tiltakozott az ellen, hogy ártatlan embereket börtönnel próbáljanak szerződésszegésre kényszerítem. A szövetség elhatározta továbbá, hogy tagjainak egyelőre nem ad engedélyt arra, hogy délafrikai munkaadókkal szerződést kössenek. L§ London, november 13./Magyar Távirati Iroda/ A dublini egyetemen toborzétisztek jelentek meg, nogy a hallgatókat a szabad állam tartalékos tisztképző tanfolyamaira való belépésre hívják fel. Egy diákcsoport zajos tüntetésekkel követelte a tisztek eltávolitasát, majd betört a toborzóirodába,ahonnan büzbombákkal űzte ki a tiszteket. Egy diákküldöttség az egyetemi tanácsnál tiltakozott a toborzások ellen, L§ London, november 13, . •, A ^euter-Iroda szerint 600 felfegyverzett rendőrt kellett küldeni Durbanba /Délafrika/ a bennszülött zavargások elfojtására. A zavargások állítólag a bennszülöttek által bojkot tált községi sörcsarnokok miatt törtek ki. Meg nem erősitett hirek szerint egy repülőraj is Turbánba indult. L§ London, november 13./Magyar Távirati A roda/ Az alsóházban Alexander az admiralitás els« lordja bejelentette, hogy sikeres kísérleteket végeztek ölyen készülékkel,amelynek segítségével az elsülyedt buvárhajők személyzete a TÍZ felszínére juthat.Az admiralitás összes tengeralattjáróinak tssztjeit és legénységét el fogják látni ilyen készülékkel. • Adamson skóciai államtitkára skót halaszflotta katasztrófájáról emlékezett meg. A nagy viharban/^ "i 600 halászbárka vesztette el hálóját, két bárka elsülyedt és három ember a tengerbe veszett,Az elveszett halok pótlása 150,000 fontba kerülne. JJ^J^ÍIMLÍÍ