Napi Hírek, 1929. november/1

1929-11-13 [0214]

§ S z e g e d, november 13. Az egyik külvárosi utcá­ban egy érült fiatalember nagy rémületet keltett a járókelők között. Kezében késsel hadonászott és folyton ezt kiábálta: - Hozzák utánam a fejemet, bent hagytam az asztalon. Csak nagy erő feszi t és sel tudták ártalmatlanná tenni a duhöngot, aki közben ket embert súlyosan megsebesített./MTI/ . , ., , , §Szeged. november 13. A Fogadalmi templom művé­szi kiképzésű előterének két záróépülete, a kémiai és fizikai inté zetek palotái, most kerültek tető aM. Ebből az élkalomból a vállal­kozó cégek jóvoltából bokrétaünnepet ült az építkezésben résztvető munkásság. A munkásság vezetői* két épület'állványán'• elsőnek a kormányzó egészségére ürítettek poharat, majd utána Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisztert és a város vezetőségét köszöntötték, akik munkaalkalmat nyújtottak a nehéz helyzetben levő épitő iparos sagnak./MTI/ r J De b r e ce n, november 13. A debreceni Tisza István egyetem.közli, hogy a vasárnapi Bethlen Gábor ünnepélyen az egyetem koszorúját is elhelyezte dr. Dobóky Ferenc, : jogkari dókán./MTI/ 5 A Magyar Távirati Iroda jelenti: Zsitvay Tibor igaz­ságügy miniszter november 14.-én csütörtökön , más irányú elfoglalt­sága miatt nem tart kihallgatást. -I § & y ó r,-november 13. A Magyar-utcai gyilkosság ügyé­ben folytatott nyomozás. Molnár Erzsébet varrónő « ^ bűntársának megállapítása tekintetében egyelőre holtpontra jutott. A leányt ma­reggel is kihallgattak. Ezúttal is megmaradt amaz állítása mellett, hogy Koncznet annak férjével K.ncz Vilmos alhadnaggyal ölték meg. Koncz Vilmos azonban ezt a leghatározottabban tagadja. Megerősíteni latszik Koncz ártatlanságát az a körülmény, hogy a katonai hatóságok megállapít áfa- szerint Koncz Vilmos-este féltíz óráig nem távozott el a laktanyából holott a gyilkosság,az eddigi megállapítások szerint, háromnegyedei lene órakor történt. • ' q Kihallgatták Molnár Erzsébet két fivérét is. Ezek azt valLottak, hogy tudomásuk van arról a jó' viszonyról, amely nővérük - az alhadnagy között fennállott, - egy ízben karonfogva láttak okét az utcán./MTI/ § Halálozás. Özvegy köirösszeghy és adorjáni gróf Csáky Lajosné. született Fontana d>Angioli Lo Presti Szerafm bárónő eletének 73-ik évében rövid szenvedés után e hó 11-én Gödön elhunyt. Földi maradványait e hó 13-án délután 1/2 3 órakor helyezik ötök nyugalomra Gödön. Az:, en- ­é gesztelő szentmise-áldozatot 14-én délelőtt 10 órakor mutatják be a . szentferencrendi atyák belvárosi templomában.

Next

/
Thumbnails
Contents