Napi Hírek, 1929. október/2
1929-10-17 [0213]
§ Berzeviczy Albert a %gyar Tudományos Akadémai és a Kisfaludy Társaság elnöke, - holnap pénteken, a Monti emlékünnepre az olaszországi Bresciaba utazik, Berzeviczy Albert november 10-éig marad Olaszcrszagban e § Nagyecsed, október 17, A Rákócai vár helyén épült ósi református templomot újból renoválták. Ebből az alkalombél dr,Baltazár Dezső püspök fényes ünnepség keretében avatta fel a templomot. A püspököt a község hatarában a község elöljárósága fogadta. A püspököt a tenplom előtt felállított diszkapuig lovasbandérium és * - diszmagyarba öltözött leánycsapat kisérte. Az uton az iskolák növendékei álld talf sorfalat s fehérruhás lánykák virágot hintettek az útra. DéxKiífctxx Ezután Baltazár püspök Berey esperes és 25 környékbeli református lelkész kíséretében a templomba vonult. Az istentiszteleten a püspök ma sasszárny alásu beszédének hallgatói között ott voltak többek között . / dr.Streicher Andor alispán, Madarassy István főszolgabíró és a vármegye számos előkelősége, ü templomavatást 200 terítékes ebéd követte. A zsidó templomnál felállított diszkapunál, a zsidó hitközség fogadta és üdvözölte a püspököt. . /MTI/ ::i S e a t t 1 e,.október 17.. A Portland szállót ma tűzvész pusztította el. &z eddigi megállapítások szerint 16 ember halt meg és 12 szenvedett sérüléseket. /MTI/ § Qalice Ferenc g«*f-osztrák követ és felesége ma délután az osztrák-követség palotájában a nemzetközi hidrológiai kongresszus osztrák részt, vevőin :és feleségeiket teán látta vendégül. A teán részt vettek dr. ~ Július Strasser tanár, az osztrák népjóléti minisztérium képviselője, dr-Krüger tanár udvari tanácsos, az osztrák népegészségügyi hivatal képviselője, dr.Kmett tanár, udvari tanácsos Bécsből, Séhneyer egészségügyi tanácsos Gas te inból, dr.Hans Haushauseu Gl t ichenbergből, dr.Löfellíiess Becsből, dr.Lakatos Badenből dr.Fodor egészségügyi tanácsos Bécsből, dr.Hecht Semneringből; továbbá Vass *erenc udvari tanávsos tiszteletbeli osztrák főkonzul, valamint a követség tisztikara, Bécs, október 17./Magyar Távirati Iróda/Miután az alkotmány reform javaslatok megszövegezésével véglegesen elkészültek, a javaslatokat - mint parlamenti körö.kben hire jár - a kormány holnap terjeszti a nemzetgyűlés ele. í§ ,P o 1 a, október 17./Stefani/ Gortan Yladimirnek, a. pisanoi merénylet fő értelmi szerzőjének, aki, mint ismeretes, a tettet beismerte, ma reggel történt kivégzéséről a következő részleteket jelentik: A kivégzés reggel 6 órakor történt a katonai lövőtér közelében* A kivégzésre kirendelt csaüatofcégyszögben ffelállottak,majd a négyszög egyiz oldalát üresen hagytak. JTkivégzést a fasiszta nemzeti milmia egyk cohorsa hajtotta végre. Az elitéit,, aki a pör folyamán cinikus magatartást tanusitott, a halállal szemben szörnyen felindult. Kérésére kivégzése előtt papot hivtak hozzá. Halála a lövések eldördülése után pillámat alatt bpfrövpt.VP7,ett. /Bolvt.köv./