Napi Hírek, 1929. október/2
1929-10-17 [0213]
§/V/ Nyíregyháza, október 17. A Magyarországon időző dán ujsagriok Leffler Béla dr. vezetésével tegnap Nyíregyházára érkeztek, ahol a varos nevében Szohor Pál főjegyző üdvözölte okét. A dán újságírók megtekintették a város, a Sés-tö" és a tanyák érdekességét. A város a Koronában vacsorát adott a vendégek tiszteletére. Szohor Pál főjegyző köszöntötte fel a város képviseletében a vendégeket, akiknek nevében A.J. Poulson, a dán külügyminisztérium sajtófőnöke, vál szolt. Beszédeben utalt arra, hogy a dánok a háborúban megcsodáltak 3 magyarokat és őszintén részt vesznek az ország gyászában, de erős a hitük Magyarország fnl támadásában i s ./MTI_./_ ~~]&<x, :: G e n f,október 17. /Wolff,/ A teng: része ti munkaügyi értekez/letenp h-jósvállalkozók csoportja háromnapi távolmaradás után újból munklpllt ugy a plénumba,, mint a t négy főbizottságban. A. válság amely az értekezletet kezdete óta. te/hát nyolc napja, azzal fenyegette, hogy munkaképtelenné teszi, ma délelőtt rövid plenáris ülésen elintéződött a tegnap megállapított kompromisszumos javaslat elfogadásával. A kompromisszum mellett nyilatkozott a kormányképviselők csopo tjának ö tvennégy ^szavazata, mig a munkások csoportjából öten tartózkodtak a szavazástól, t izenkilencen pedig a kompromisszum > el len szavaztak, •^z értekezlet munkája egyébként csak előkészítő jellegű, amennyiben kérdőiveket állitt össze, hogy azokat az egyes kormányoknak elküldjék. Legkorábban ajövö évben ül össze a második konferencia, amely a kormányok addig beérkező válaszainakfigyelembevételével meghozhatja a végleges határozatokat, igy minden ékelő tt/a hajózási szolgálatben életbelépte tendő nyolcórás munkanapról szóló nemzetközi egyezménytervezetet. /MTI./ ' y Jmegállapitja § G y ő r } október 17. Több hónappal ezelőtt szenzációt keltett egy győri rádió ama tornak, dr. Franko Istvánnak, találmánya, a rádiózongora. A neves feltaláló azóta tovább folytatta kutatásait a rádiós hangszerek terén. Sz a műnk- az úgynevezett rádió-orgona sikerült megszerkesztésével most olyan eredménnyel végződött, amely jelentőségében a rádiózongorát is messze felülmúlja. Az uj hangszer szerkezete roppant egyszerű,és lehetővé teski, hogy vele bármely hangszinezetü hangot előállíthassunk, mégolyan hangokat is. amelyek eddig teljesen ismeretlenek voltak, *«gy forgó tengelyen néhány fogaskerék van vasfogakkal, amelyek egy«regy elektromágnes előtt haladnak el.Az a kerék, amelyiknek a legkevesebb foga van, az elektromágnesben létrejövő indukció folytán a rádiókészüléken és hangszórón keresztül az alapnangot kelti,A többi kerekeknek arányosan több foga van és ezek a felhangok előidézésére szolgálnak. A felhangoknak az alaphanghoz való viszonyát egyszerű szerkezeti megoldással lehet változtatni és ezzel a feltaláló különböző hangnemeket, mint például az orgona, hegedű, cselló, stb. -napjait tudja előallitani, sőt egészen ujszinezeiü hangokat is tud produkálni. Egy ilyenigen kellemes szinez etü-.hang, például a csellóhangjához hasonlit ott .AZ alaphang magassága attól függ, hogy a keréknek hány foga van és másodpercenkent milyen gyorsan fo "dul el az elektromágnes előtt, amelyben a másodperceknként áthaladó fogak számának megfelelő számú rezgés indukálódik.A feltaláló megvan győződve arról, hogy az ilyen elektromos rendszer szerint szerkesztett orgona előbb-utóbb kiszoritia a ma használatos orgonákat,mert sokkal olcsóbb és a rajta való játszásban sokkal nagyobb művészi leh "tőségek nyilnak meg. A találmány hire már a külföldre is e 1 ( jutott és az osztrák .német, sót a francia szaklapok is részlet sen fog- J$ Iaikoznak vele,A feltaláló birtokában számos külföldi levél is van,a- JE, melyekben a külföldről, különösen Néms torszá- ból érdeklődnek a talál- # many iránt, amelyet a németek "Hochfrequenzorgel"-nek neveztek el.A rá- <f dio-orgonan kívül dr. Frankó István ráclió-harmóniumot és rádió-hegedű t is konstruált./MTI./