Napi Hírek, 1929. október/2

1929-10-25 [0213]

L§ L o n d o n, október 25./Magyar Távirati Iroda/ A Spectator ki­küldött levelezője - . Unagyar ország*benyomásai) a magyar problémá­val foglalkozik, amelynek keretében a magyar álláspontot a következőkben körvonalazza: ^•^rJtAJt A trianoni béke a magyar felfogás szerint az emberiség elleni vétek és olyan maga skulturáju nemzet, mint amilyen a magyar, amely Európát a török veszélytől megvédte, nem hagyható mai széttagoltságában. A levele­ző szerint a területi revíziónak legalább a kétes területeken okvetlenül népszavazás alapján kell végbemenni a népszövetség felügyelete alatt, Ne­héz megállapítani, hogy a magyarok mennyivel elégednének meg, de általá­ban azt a b&iyomást lenét szerezni, hogy ha a jelenlegi idegen uralom alatt, élő 3,300.000 magyar fele vissz átér hat ne az anyaországhoz és a többi­nek kisebbségi jogait kanadai mintára biztosítanák, akkor ezzel a mérsé­kelt magyar közvélemény megelégedne. A magyarok általában arra mutatnak rá, hogy Magyarország.végrehajtotta a békeszerződés ísszes feltételeit és le hete tlemek tartják, hogy'Európa az idők végéig szemet hunyjon a mai helyzet igazságtalansága előtt. Ezzel szemben Magyarország ellenségei ki akar iák húzni az idot abban a reményben, hogy a magyar kisebbségek majd beletörődnek sorsukba. A kérdés kétségkivül nehéz, mert a másik oldalon szentnek és sérthee tétlennek tekintik a trianoni szerződést,amelynek megváltoztatása állí­tólag egész "keleteurópát felboritaná. Délkeleteurópa békéje érdekében azonban semmiesetre sem lehet kivánatosy hogy egy büszke ós dicső tör­téneti multu nemzet állandóan súlyos igazságtalanság keserű érzete alatt szenvedjen. L§ London, október 25./Magyar Távirati iroda/ A londoni afgán ügy­vivő értesi tette a Reuter- Irodát, hogy a Kabulból kapott hivatalos távirat szerint Batsi Sakaot több társával együtt október 23-án elfogták és Ka­bulba vitték Nadir kán elé, akinek átadta a kormánypecsétet. Batsi oakao't szigorú őrizet alatt tart jak. L§ London október 25. /fíeuter/ Atóni /TransJordánia/ jelentés szerint ma nyilt meg a sziriai nacionalista vezérek rendkívüli kongresszusa Nabkban. A kongresszuson,amelyet Atras. szultáni a druzok vezére hívott..ÖsiB'­sze. részt vesznek a sziriai egyiptomi palesztinai és trans jordániai kikül­döttek. A tanácskozások Szíria "helyzete körül mozognak. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents