Napi Hírek, 1929. október/2

1929-10-16 [0213]

/ Az osztrák pénzügyminiszter beszédének folytatása/ A Kreditanstalt a Bodenkreditanstalt állományának gyors átvizsgá­lás után késznek nyilatkozott arra. hogy az állam anyagi támogatásának vagy kezességének minden igénybevétele nélkül átveszi az egész ál Irányt "• úgyhogy a bank hitelezőinek és főleg betevőinek érdekeit száz százafcek' erejéig biztosítják esla Bodenkreditanstalt ipari konszernjéhez tartózd egyetlen gyárnak as pénzhiány miatt be kellett volna üzemét szüntetni. Az üzemek tovább folytatják tevékenységüket,.mintha egyáltalában nem is lett volna Bodenkreditansalt-valsagról szó. Egyébként az átcserélési arány miatt^z első pillanatban ugy tűnik fel a dolog, mintha a Bodenkreditanstali részvényesei ráfizetnének, azonban meg. gell gondolniuk azt, hogy a fúzió* segítségével nagyobb karosocast sikerült elháritaniok e* mint a Kreditanstalt részvényesei-továbbra is részesülnek a bank által átvett vagyontömeg jutalékaidat. /- ane. KUÍ, nogy tarr^ Mostmár nem lehet arról vitatkozni, hogy erre az útra már korábbi időpontban is előnyös lett volna rátérni. Tiz nappal ezelőtt azonban ez az ut amelyre leptünk, volt az egyetlen, amelyen r haladva aránylag a leg­csekélyebb károsodás mellett volt elkerülhető a fenyegető pénzüg ? rkatasttró£ >. m if«B? ter í^g^.fflvilagositást nyújtott a törvényjavaslat egyes részle­teiroljA pénzügyminiszter beszéde után vitai ' /MTI/ B § B.e 1 g r á d, október 16. / Magyar Távirati Iroda./ A fdlai haza­árulás i perrel kapcsolatban tegnap este rendezett tüntetések ma délelőtt 10 órakor megismétlődtáfc. Az egyetem előtt körülbei51 700 hallgató gyűlt össze s zavartalanul népgyűlést tartott, amelyen két szónok is beszélt, A gyűlés rendzavarás nélkül ért veget. :: B e r 1 in, október 16. A Wolff-iroda a Gráf Zeppelin fedélzetéről .az aláfrbi rád iójel entést kapta : A részben hóboritotta havas balkáni hegyek felett, majd az egyhangú széles román sikság felett megtett szép ut ' után a Gráf Zepnei lm átrepült Bukarest felett és közeledik az erdélyi havasok láncolata felé, melyet Brassó irányában szándékozik átrepülni. Alattunk fekszenek Plcesti és Campina petróleummezői, felettünk ragyog az azúrkék égboltozat, BfBelgrád, október 16. / Magyar Távirati Iroda./ Zágrábból jelen­tik : Smith Rennie angol munkáspárti képviselő ideér kezett. Smith ma délelőtt felkereste a zágrábi fozsupánt, majd a váro¥ nevezetességeit tekintette meg. B§Belgrád, október 16. / Magyar Távirati Iroda./ Zágrábból je­lentik/. A rendőrség ma délelőtt házkutatást tartott a volt horvát pa-v rasztpárt,tulajdonában levő úgynevezett parasztház pincehelyiségében''-ész­énnek során számos, a horvát parasztpárt feloszlatása után beszolgáltatan­dó nyomtatványt, és iratot foglalt le.

Next

/
Thumbnails
Contents