Napi Hírek, 1929. október/2

1929-10-18 [0213]

Mi a jóvátétel kérdését illeti, nyo(játékosan hangsúlyozta, hogy ennél a kérdésnél azé is tekintetbe kell venni, hogy az elszakított területen levő magyar állami javak értékét a" trianoni békeszerződós értelmében a jóvátételi számlán jakiunkra kell írni. Ezeknek az állami javaknak értéke igen tekintélyes, ami kétségtelenné teszi, hogy az 1943 ,'ev végéig'vállalt 200, milliós jóvátételen tul további összegekkel Magyarországot mar nem le­het megterhelni. Végül reflektálva Beck Lajos felszólalására, a maga r rószé­rőT is azt a neggyóződésót fedezte ki, hogy a múltban voltak lehetőségek arra. Jhogy Csehszlovákiával tárgyalásokat kezdjünk, azt azonban nem tudja megítélni, mennyire állnak,fenn ezek a lehetőségek ma is. A kormánynak a viszonyok teljos ismeretébon óvatosan kell eliárnia, a maga részéről f azonban azt hiszi, hogy ha ilyen ilyen tárgyalásokra megvan a lehetőség, ez gazdaságilag is, politikailag is gyümölcsöző volna. Bogya János azzal a felfogással' helyezkedik szembe, amely sze­rint bele' kellene , illeszkednünk abba a keretbe, amelyet a gazdasági,ne­hézségek rendezésének cimén éppen cseh részről akarnak megszabni. Nézete szerint a r szomszóá államok nemzeti érdekeiket állandóan a gazdasági szem­pontok elé helyezik, tehát :ai sem térhetünk el ettől az elvtől. Gazdasági terveinket összhangba kell hozni nemzeti szempontjainkkal. A nemzetköpd politikában csak^oz lehet irányadó, Kereskedelmi szerződéseink nem hozták meg azt az erfldmónyt,^ amelyet vártunk tőlük. ^Nézete szerint tehát az Olasz­országgal köt'itt barátsági szorződés szellemében kellene gazdasági politi­kánkat továbbfejleszteni. Különösön az Ausztriával való szorosabb'kapcsoiat mellett szállt sikra, amelyet bizonyára, szívesen látnának Olaszországban is. - . - • Wolff Károly azt hangoztatta, hogy a külpolitikában irányító " gondolat csak a nemzeti gondolat lehet f> de a nemzeti gondolat legtönnsiyire gazdasági alapon alakul ki. A gazdasági szempontoknak ebben a pillanatban is döntő jelentőségük' van a kuleolitika irányítására. Nagyon helyesli az olasz barátsági szerződést és külpolitikánknak ezt az irányát,- de azt is szívesen látna, ha Olaszországba több árut tudnánk exportálni. A külügyi bizottságban / hangot akar adni annak a felfogásnak, hngy a jóvátétel újó­lagos felvetésének katasztrofális következményei lehetnének. Lehetetlennek tartja, hogy Európa mai helyzetében kikapcsol iának egy gazdasági tényezőt Európa kpzeletéből, már pedig Magyarorázagot életképtelenné tenné az, ha ujabb jóvátételi fizetésre köteleznék. Éppen őzért egyenesen merényletnek kell minősítenie minden ilyen kísérletet Magyarország életereje ellen. Bíró Pál felszólalásában reflektált Bogya János fejtegetésére Hangsúlyozta, hogy a magyar közéletnek ninosjefen olyan tényezője, amily gazdasági téren a*nemzeti szempontok rovására akarna előnyöket szerezni. " - Ezután gróf Bethlen István miniszterelnök válaszolt a" felszólalá­sokra. Nagyjában osztja Kállay Tibor felfogását a jóvátétel kérdésében. Semmi körülmények között nem mehetünk bele abba, hogy az 1943-ig fennálló megállapodásokon változtassunk, vagy hogy ezen túlmenő jóvátételi fizetésekre vállalkozzunk, /folyt köv./

Next

/
Thumbnails
Contents