Napi Hírek, 1929. október/1

1929-10-10 [0212]

:: B a d o n- B a d e n, október 10. A Nemzetközi Jóvá­^tetéli Bank szervező bizottságának ma délelőtti ülésén elhatározták,' hogy külön szerkesztő bizottságot küldenek ki, azzal a megbízatással, hogy egységesen megszövegezze a bank alapszabályainak a meg eldön­teti en Kérdésekre vonatkozó részét. Ez a bizottság, az elterjedt hirek szerint figyelembe veszi az eddigi tárgyalások" alatt felmerült különböző nézeteket. A bizottság hét tagBél all, ugy, hogy a tár­gyalásin résztvevő hét/_ mindegyike egy tagot-küld a bizott­ságba. Ezek szerint két albizottság áll rendelkezésre, melyek közül a tárgyalások ele j én-kiküldőt t hitelezői bizottság még nem terjesz­tette elő jelentését. Ez az albizottság munkálatainak ideiglenesen megszakítása után valószínűleg csak a jövő hétfőn kezdi meg. újra tárgyalásait. /.delegáció (fár&Aurfúi, A mai ülésen elsősorban azt a kérdést tárgyalták, vaj­jora ' .-e- , hogy a bank az egyes államok területén fiók­telepeket létesityín»Az ezzel kapcsolatosan kifejlodeftt általános yita során arra a megállapodásra iutottak, hogy az ilyen intézkedés természetesen az egyes országok területén működő jegybankok ' megállapított ellenvetési jeg? alá tartozik. Ebben a kérdésben döntés nem történt ugyan, annyi azonban mégis megállapítható, hogy a delegátusok hajlanak ahhoz a nézethez/az ilyen fióktelepek létesítése általában igen cél- Z­10 ^ sze rü " Temne: _ . ' ( Újból foglalkoztak ezután a Young-tervezet I, mellék..­leltének 6.-ik részével, mely a Jóvátételi Bank kölcsön és pénzigény­lési, valamint leszámítolási kérdéseit tárgyalja. A mai tárgyalás során nagyjában az a nézet alakult ki, hogy a loung-tervezet erre vonatkozó jaaaslatait célszerű lenne, elfogadhatóknak minősíteni. Végül még megemlíthető, hogy a Jóvátételi Bank szék­helyére vonatkozólag, az előkészítő értekezlet tárgyalásainak kere­tében döntés még nem történt és az értekezlet folyamán ezzel a kér­déssel tovább nem is foglalkoznak. Ezt,vplamint néhány más kérdést> személyes tárgyalások során fogják később megvitatni. /MTI/ :: 0 e n f, október 10. /Wolff/ A tengerész legénység munkp viszonyainak nemzetközi szabályozásával foglalkozó XIII. Nemzet­közi Munkaügyi Erteké z le t, mely/a kereskedelmi hajók áédélzetéh a ny^ol órás munkaidőjókérdését tárgyalja, .. ma délelőtt 32 állam,köztük 12 Európán-ki vüli állam 250 delegátusának és szak­értőinek jelenlétében megnyílt, /elsősorban ^bevezetésének Fontaine francia szenátor, az igazgatótanács elnöke nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy Norvégia kivételével a ha, józ ássál'foglalkozó valamennyi állam képviseltette magát, az ér­tekezleten. Az angol kormány képviselőjének javaslatára Perez spanyol munkaügyi minisztert választották meg az értekezlet elnökéül. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents