Napi Hírek, 1929. szeptember/2
1929-09-19 [0211]
^Pozsony, szeptember 19./Cseh Távirati Iroda/ A Tuka-per tárgyalásán, amelyet az elnök reggel kilenc órakor nyitott meg. Gall a dr. vádo folyt atta védőbeszédet. Gslia mindenekelőtt a per bűnügyi részével foglalkozott ás reflektált a vádnak arra a pontjára, amely szerint Tuka-dr. a szlovenszkói magyar irredenta p opaganda eszköze, aki katonai árulásban bűnös ós Szlovenszkóban Magyarország j avara forrad a 1 mat készített elő. Dr. Galla ezután azoknak a tanuknak a v állomás a izal foglalkozott részletesen, akik Tuka dr.-t katonai árulással vádoljak. Az a körülmény., hogy Stöger « mérnök a per . t . alatt is teljesen nyugodtan tovább tartozko dott Szlovenszkóban. ártatlansága mellett bizonyít. Kovács alez-~ redes inkább külföldre menekült, semmint hogy vallott volna az ártatlan Tuka dr. ellen. A kémeket igen jól fizetik mindenütt. Tuka ás i8töger azonban mi dig szerény viszonyok között éltek* Tukát tiz éven keresztül követték és figyelték a detektivek és sohasem jártak el ellene,' ert „ r a bizonyitákok nem vo tak elégségesek ahhoz hogy büntetendő cselekmény fennállásat igazoliák. Galla dr. ezután Belansky tanúvallomásával foglalkozott. Belansky - mondotta Galla dr. - fokozatosan kiegészítette ás kibővítette tanúvallomását, ugvhogy vallomásának mesterségesen felépített jellege van. Belansky vallomását abban az időben egészítette kx és bővi l ette ki, amikor még saját maga is t a:-1 hat ott a bűnügyi eljárástói. . ' Belanskv vallomása szerint a bécsi rendőrségnél nem a kámiroda, bánóm Stöger lrkása iránt érdeklődött, akiről tudta, hogy ismeri Tuka dr. titkárnőjét, Holanyi Terézt. Igy Belansky teljesen ön 1 atalmulag csin lt kémirodát tanúvallomásában-a Stöger; éle lakásból. Igazságszerető ember n6m keveredhet olyan el i entmOndásokba, mint Belansky. Tuka el.en - mondotta a védő - mozgósították Schramm és Hoferik bécsi tanukat, akiknek tanúvallomása egyébkánt nem törvény- ' szerű alapon történt. Sshrammné vallomása ezenfelül tévedésen alapul, mert Schrammné összetévesztette Tuka személyét Kovács alezredes személyével. § Azokkal a több napilapban és sportlapban megjelent közleményekkel szemben, amelyek szerint az autók és motorkerekpárok motorjait at kell majd alakítani abból a célból, hogy azokat novem^ ber l.-tol kezdődően benziaszeszkeverékkel /Motalko/ lehessen üzem* ben tartanai, illetékes helyről közlik, hogy a motortulajdonosok az ilyen vagy hasonló híreszteléseknek ne adjanak hitelt, mert a motöroi i VÍV* .J'-'v'J wia-ttk hogy azok üzeméhez benzinszeszke véreket kell hasznaim, egyáltalán nem szükséges átalakitaii.