Napi Hírek, 1929. szeptember/2

1929-09-18 [0211]

/ A hadgyakorlatokról szóló tudósítás folytatása, 1/ i déli féljek a Duna-Tisza közén megakadt támadását a oiros fővezérség a feltevés szerint szeptember 20-án akarja folytatni, iiután biztos hírek érkeztek arrpl,hogy az ellenség támadása nemsokára megindul, I a piros fővezérség vitéz Kubinyi áaltábornagy parancsnoksága alatt egy cso­portot dél felől Baranyába bevonultatott, E csoport ereje körülbelül egyező­volt a kék fél erejével, csupán annyi különbség volt közöttük,hogy a piro­saknak nem volt lovas seregtestjük, hanem e helyett kerékpáros osztagok felett rendelkeztek. A piros csoport a megindulási helyzetben szeptember 16-án délben I bzekszárrd-Bonyhád-rBattaszék területét, a már emiitett gyorsmozgású csoport tal pedig - Pécsen át előnyomulva - Tolnát érte el. A Duna keleti partJán Kaiocsánál vitéz Shvoy Kálmán tábornok három zászlóaljjal,- egy lovasszázaddal és egy üteggel szintén Kubinyi altábornagynak volt ala- I rendelve, A kék fél parancsnoka meg kkarván akadályozni azt, hogy az ellenség a Dunán át erőket toljon át a nyugati partra, a lovasdandaraak egy részét Duna földvárról Paksra, a Székesfehérvártól délkeletre gyülekező 2.hadosztályt továbbá Marschalko ezredes csoportját viszont - szeptember Í6-ára virradó éjjel folyamán - Sárbogárd-Dóg vonaláig rendelte előre, A piros fél szeptember 15-én délután csak a kerékpáros csoportot indította el Paks felé és a felderítést kezdte meg. Ezeknek az intézkedések­nek következtében Paks környékén a kék lovasság és a piros kerékpárosok között szeptember 15-én délután harcok keletkeztek. Ezeknek során a Pais körüli magaslatok és a város is többször eserélt gazdát. Ezeket a lo­vasság a kerékpárosok heves és ismételt támadásaival szemben mindaddig meg­védelmezte, amíg a Dunán átkelt vitéz Shvoy tábornok a harcokba bele nem avatkozott. Ekkor a lovasság kénytelen volt Dunaföldvár felé kissé vissza­húzódni. . Mialatt Paks környékén a harcok folytak, a két$ fél éjjeli menetet hajtott .végre• Igy még a hajnali szürkületig Dél-Sárbofárd vonaláig jutott előre, A csapatok egyre sze te herautósz állítassál került Simontornyara,a mi igen előnyösnek bizonyilt, mert a csapatok egészen friss állapotban érkezéek ide, mig a gyalogmenetelő többi csapatrés zek" megérezték a 25-30 km-es mene­tet,amit különösén a nagy por tett nehézzé. Szeptember 16-an az északi zöm szállásaiba vonulva pihente ki az éjjeli menet fáradalmait, addig a piros zöm is megindult reggel 6 órakor s általában Kölesd-Nagytengelic-Kajdacs területére vonult a 4"hadosztállyal, üzen a napon a felderitőosztagok harcától eltekintve, csupán Paks körül voltak még jelentősebb harcok. Itt a Dunaföldvárról előnyomult lovassági zöm es vitéz Shvoy Kálmán táoornok csoportja között indult meg a küzdelem a aks^környéki magaslatok oirtokbavételéig.amelyeket a deli fél az elő­nyomálási terület biztosítása miatt akart' elfoglalnia A lovasságnak viszont itt kellett megakadályoznia a Pakstól délre a Dunán átkelt erők előnyomulását észak felé, S harcokban,a túlerő elől a lovasság hátrálni volt kénytelen mindaddig, amig egy, autókon szállított gyalogzászlóaljjal meg nem erősitet ték. A harcok itt mintaszerűen és a korszerű harcászati elveknek megfelelő­en folytak le, mindkét fél magatartása példás volt, /Folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents