Napi Hírek, 1929. szeptember/1
1929-09-11 [0210]
§ S % e g e d, szeptember 11, A szegedi egyetem mind a negy fakultásán megtörtentek az első évre szóló felvételek. A jogi karra 343-an jelentkeztek, tehát 143-al többen, mint amilyen létszámot a kultuszminiszter engedélyezett. Az egyetem tanácsának káréáére a kultuszminiszter a felvehető joghallgatók létszámát 200-ról 300-ra emelte fel. A bölcsészeti karon b2-en jelentkeztek, s a kar mind a 62 jelentkezőt felvette. A matematikai és termesze tttudományi karon' jelentkezett ' . 45 hallgatót minden további nélkül ugyancsak íelvették, valamint a jelentkezett 32 gyógyszeres hallgatót is. Az orvoskar első szemf.szte£-áre 62 hallgatót vettek fel és 35 kérvényezőt elutasítottak. Az egyetem tanácsa az orvosi karon is a létszám felemelését kári y azonban erre vonatkozólag a döntés mág nem érkezett meg. / T 'TI/ § S z. e g e d, szeptember 11. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter értesitette Szeged v^ros polgármesterét, hogy a felsőközponti telefonhálózat kibővítés éhez"hatezer pengővel járul • hozzá. A f elsők'jzponti telefonhálózat bekapcsolása mág az ősszel megtörténik./MTI/ r 6 § ö z eged, szeptember 11. Bitó János Vitéz-utca 5, számi lakos az utób i napokban nem mutatkozott a házbeliek előtt. A szomszédok rosszat sejtve jelentést tettek a rendőrségiek, amely feltörte a lakás aj y taját,é- fi szobában szörnyű kinokban találták Bitó Jánost. A vizsgalat megállapitotta., hogy v^ronállal megmérgezte magát. Találtak egy levelet is, amelyben közli, hogy t ei tát gyógyíthatatlan betegsége miatt követte el. Beszá; iitották a közkorházba, ahol gyomormosást alkalmaztak, azonban Bitó János az orvosi segitság ellenére meghalt, mifctán a mér6g felszívódott szerveze tőbe ./MTI/ r Berlin, szeptember 11, A T '.Z. am Mittag még a következőket jelenti a pokolgépes merénylők letartóztatásáról: A rendőrség tudta, hogy a lüneburgi merényleteket t nem ottani lakosok követték el, hanem olyan személyek, akik autón mentek oda. Ezek valahonnan Kelet-Holsteinből jöhettek s ezárt az ottani országutakat a helyi rendőrhatóságok, valamint a tábori vadászok segítségével éjjel-nappal figyeltették. A gyanús Ford-kocsit, amely a vizsgálat ^olyaman mind untalan felbukí art, különösen figyelték, és igy sikerült megállapitani, hogy Hamburgba ment, ahol azután m*g is tudták a oálját. Hamburgban a rendőrság nyomozása egy ker skedö lakásába vezetett, akiről már korábbi jelentésekben is -zó esett, és akiről most kiderül hogy Prager a neve. A Landvolkzóitungra is ugy jött rá a rendőrség, Hogy az autót tovább követték, ekkor megállapították hogy utasa,, Niokel a szerkesztőságben látogatást tesz. A Holsteinben letartóztatottak között van h: rom további személy, Kühl, Darcmann és Johnsten, akik összeköttetést tartottak fenn a pokolgépesekkel. Kát másik személy az utóbbi napokban megszökött, az egyikrő 1'megál lapították, hogy Olaszország felé.Cimét azonban tudják, s igy üldözését fioljtatm lehet. /Folyt,köv,/