Napi Hírek, 1929. augusztus/2
1929-08-30 [0209]
/A kisebbségi ujsagirok nemzetközi egyesületének közgyűlése «• Folytatás./ A közgyűlés az uj nemzetközi szervezet vezetésére kilenctagú tanácsot választott, melynek elnöke Besednjak Emgelbert olaszországi szlovén képviselő lett. A magyarokat a tanácsbam Sulyok István kolozsvári magyar lapszerkesztő képviseli. Az uj szervezet azonnal megkezdte munkáját, Lépéseket tett a népszövetségnél és a svájci hatóságoknál, hogy a nemzetközi összejövetelekre jelentkező kisebbségi ujsagirok a többségiekkel ugy kedvezmények, mint részvétel dolgában egyenlő elbánásban részesüljenek. Ezután kitűzte {öv* évi programját, amelyben a szervezet minél teljeseiül kiéoitése mellett a^kisebbsegi sajté nemzetközi évkönyvének kiadása és egy kisebbségi sajtókiállitás megrendezése szerepel, * A nemzetközi újság Írószer vezetben azok a kisebbségi ujsagirok, akik lapjaik megbízásából a külföldet járják, kétségkívül hasznos támaszt nyernek. A kisebbségi ujságirótársadalom, általában pedig fórumhoz jutott, ahol adott esetekben me sszehallha tóan szóvátehet minden sérelmet, mely hivatásának gyakorlása közben bármely oldalról érheti. § A Magyar Távirati .Iroda jelenti: A kormány tagjai dr. Vass dozsef népjóléti és munkaügyi miniszter, helyettes miniszterelnök elnöklésével ma délelőtt 10 órakor a népjóléti minisztériumban minisztertanácsot tartottak. t A minisztertanácson megjelent Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter is, akitől dr. Vass József helyettes miniszterelnök a kormány tagjai nevében szívélyesen elbúcsúzott. Beszédében rámutatott arra, h gy Herrmann Miksa igen nehéz időkben állott a kereskedelemügyi minisztérium élén, különösen a vasutak és utak rekonstrukciójának n^gy munkajáoan szerzett kiváló érdemeket, s egészségügyi okokból kell megválnia tárcájától, akkor, amikor munkájának gyümölcseit élvezhetné. Be visszatér régi katedrájára, hogy folytassa nemes mu ikáját az ifjú márnftkgenerac;io oktatásában, amely tói politikai pályájának feladatai egyidőre elszólították. Biztosította őt a kormány tagjainak őszinée nagyrabecsüléséről és ragaszkodásáról, s egyben gratulált is Herrmann Miksa miniszternek abbo], az alkalomból hogy érdemeiért,felmentésével egyidejűleg, a kormányzó nski az I,osztályú magyar érdemkeresztet adományozta. Herrmann Miksa köszönetet mondott a kormány tagjainak azért a támogatásért, amelyben őt minisztersége alatt részesítették és kijelentette, hogy régi tudományos munkakörében is meg fogja tartani a kapcsolatot a politikai élettel és minden er.jével továbbra is gróf Bethlen István politikájának szolgálatába kivan állani. Vass József helyettes minisztere-nök bejelentette ezután, hogy a kereskedelemügyi miniszteri tárcát Bud János közgazdasági miniszter veszi-át, akit a kormányzó továbbra is megbízott a közgazdasági minisztérium vezetésével.Az ő kinevezését ugyancsak a hivatalos lap holnapi szárn^ közli. ^ A min ísztei'tanács a továbbiak során folyó ügyeket tárgyalt ós délután két órakor ért véget. 6