Napi Hírek, 1929. augusztus/2
1929-08-30 [0209]
^Sopron, augusztus 30. & soproni vándorgyűlés harmadik napján a gyülás résztvevői Sopron archeológiai nevezetességeit ás gyártelepeit tekintették meg. A városi muzeumot Lauringer Ernő múzeumi igazgató-őr, a Storno-csáladnak Mátyás királyról elnevezett régi házában levő Storno-muzeum ritkaságait a Stormo müvászcsalád tagjai mutatták be. Az itfjlátottak nagyon megleptek a vendégeket. Ezután a m? már országosan 4 ismert vármegyei levéltár stílusos művészi berendezését mutabts be Sümeghy Dezső vármegyei f fileváltár os, mig & nagy értékű városi levéltárban vitéz Házy Jenő fő levéltáros kalauzolta a kongresszus tagjait. A délelőtt folyamán a városi szinházban Dollinger Gyula egyetemi tanár elnöklete alatt folytatódott az együttes gyülás, amelyen megint szépszámú közönság jelent meg, köztük a kongresszus állandó hallgatói: vitáz Simon Elemér főispán, Gévay-Wolff Lajos alispán ás Thumer Mihály polgáraesí er. Az első alőadó Blaskovich László dr. egyetemi tanár, a budapesti II. számú szemészeti klinika vezetőié, aki a szemizomgyufladások eseteiről ás kórmeghatározásairól tartott - alánk figyelemmel fogadott szakelőadását. Fay Aladár nyugalmazott államtitkárnak az egyke biológiai vonatkozásairól hirdetett előadása elmaradt. Ezután A.dám Lajos egyetemi tanár a III. számú sebészeti klinika vezetője^ az érzéstelenítés kérdéséről értekezett az ujabb szerek nézőpontjából. • " , > Elmondja, hogy husz áv óta foglalkozik érzéstelenitéssel. Ezalatt 13 200 nagyobb és 4000 kisebb műtétet hajtott vágre anélkül, hogy haláleset következett volna be. A sebészetnek ma az a t or ekv ás e, nogy ne csak a mütát alatt nyújtson fájdalommentességet a betegnek, hanem az utófájdalmak ideje alatt is, vagyis 24 óráig mentesítsen a fájdalomtól. Erre megvan a kilátás, mert egy berlini seb ász kongresszuson ismertetett szerrel, a perkainnal. smelylyel a III. számú sebészeti klinikán is bőven foglalkoznak, mar 6-18 órai r fáj dalommentességet lehet elérni. Ha sikerül elárni a ' 24-órai fájdalommentess áget, a sebászetet olyan alapra helyeztük, amelyen a műtétek nemcsak vesz élytelénk, hanem a műtéttel való gyógyitast teljesen fájdalommentessé is tettük. Ezután az előadás után az együttes ülés vágetárt ás a szakosztályi ülések követték. A szakosztályi ülések munkájának bőságét jellemzi, hogy összesen 54'előadó tart a város különböző helyein tudományos szakelőadásokat. Délután a vándorgyűlés tagjainak egy rásze Kismartonba tesz kirándulást, ahol a heroeg Esterházy-fále kastélyt, parkot ás levéltárat tekintik meg. egy másik rssz Balf gyógyfürdőbe, valamint s brennbergi kőszénbanyaba rándul ki. /MTI/ mm mm ~m >