Napi Hírek, 1929. augusztus/2

1929-08-21 [0209]

/'-}/ § B^e 1 g r á d augusztus 21. /Magyar Távirati Iroda./A városi soffőrök és a közlekedési segédszemélyzet huszonnégy órás tűnte tő­szitójrijkja véget ért. A sztrájkra az adott okot, hogy a városi jármü­vek ügyosztályának elnöke nem akarta átvenni az alkalmazottak pana­szait, amelyeket ezejc azután közvetlenül a városi tanács elé terjesztet­tek. Az ügyosztály vezetője lemondott állásáról. /B/ §Belgrád, augusztus 21. /Magyar Távirati Iroda./ A lai­hachi Szlovenec szerint mértékadó körökben ismét felmerült az a terv, hogy a jugoszláv államvasutak költségvetésének aktivvátétele végett a vasutakat toa^ánk ez élésbe adják, fíadivojevics közlekedésügyi miniszter ezzel kapcsolatban, elrendelte, hogy a vasutak kommerciali­-jtálására vonatkozó eddigi anyagot a ielmerült konkrét javaslatokkal együtt? terjesszék eléje tanulmányozás céljából. Hága, augusztus 21. /Wolff./ A négy rajnai hatalom ma dél­utáni ülésén nyilván nem jutottak végleges eredményre s ezért a mai megbeszélésen résztvevő miniszterek holnap délután újból megbeszélésre jönnek össze,/MTI./ § ! :: T o k i o, augusztus 21. Az Associated Press jelenti: Eckener,dr. es h. Gráf Zeppelin léghajó tisztjei ma este 10 óra 30 perc­kor japán időszámítás szerint /2 óra 30 perc középeuropaí idő/ vasú­ton a kazumi-gaurai repülőtérre utaztak. Az utasokat éjfélkor külön­vonat szállitotta^ repülőtérre. A léghajó készleteinek kiegészítésére ötven üveg pezsgőt, öt­ven üveg bort, valamint több üveg whiskyt és likőrt szeraztek be.A sör­keszletet változatlanul hagyták. Annak ellenére, hogy a **• * ' '.•• Csen­des-Óceánon át csak három-négy napi repüléssel számolnak, hatlhapra szó­ló élelmet szereztek be a husz utas és a léghajó negyvenegy főt szám­láló személyzete részére. Az élelmiszert bádogtar tápokban raktároztak el és jégben konzerválják. A holnapi első repülőnap déli étrendje a következő: Libamáj­pástétom, szardínia, erőleves, párolt tyuk,sjbárga és különféle körités, saláta t fagylalt és gyümölcs* A léghajó készletei között a * ."Suki­yaki" Japán csemege is szerepel. Ma volt # postafelyétel utolsó napja és még a késő délutáni órákban is számos küldeményt adt^k fel a léghajó postafelvevőhivs.talá­nak.Több mint 570Q postaküldeményt továbbit a G-raf Zeppelin Amerika és . Európa számára./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents