Napi Hírek, 1929. augusztus/1
1929-08-15 [0208]
:: ; a s h i n g t o n ,_au usztus 15. / íolff/ Azzal a megbeszéléssel kapcsolatosan, aiiely a Fehér Házban a tengeri fegyverkezés kérdésében folyt a Hü|>tr*ároda a következőket jelenti: Az értekezlet után Stimson államtitkár kijelentette, hogy a tárgyalások oly pontra jutottak, ahol kivánatosnak látszott, hogy a tjjggpeszeti szálértők és a kormány ama polgári tagjai, akiknek az üggyel foglalkozniuk kell, értekezletet tartsanak. A polgári tisztviselők szoros"érintkezásoen állanak a tengerészeti tanácsadokkal és az a kivánságuk, hog- a velük való szívélyes es baráti együttműködés fennmaradjon. Az értekezletnek a célja amiak a negállapitása volt, hogy közöttük alapvető kérdésekben nézeteltérés nincsen. A tengerészeti szakértők uj szempontjait természetesen télies mértékben fig, elembe fogják venni a leszerelési tanásckoz. sokon. At , délelőtti értekezletnek egyáltalában nem volt kötelező jellege s egyáltalában nem azért hivták össze, mintha esetleg felmerült válságot mellett volna megbeszélni, hanem azért, hogy Dawes amerikai nagykövet és McDonald angol miniszterelnöknek a tárgyalásokra vonatkozó levelezését megbeszéljek. /MTI/ & ixtyníif} m— ^Stockholm, augusztus 15. /Magyar Távirati Iroda/ Az agyaggalamblövő versenyben az egyéni világbajnokságot a magyar Lumnitzer Sándor nyarte meg 287 találattal; második lett Landelius az eddigi svéd világbajnok 285 találattal; harmadik Keller német versenyző 284-találattal. Dóra Pál a hatodik. Dóra Sándor a tizedik helyre került. A világbajnokságért tiz nemzet küzdött 76 résztvevővel. A csapat-világbajnokságban első ' t lett Magyarország 756 találattal; m.sodik Finnország 744 és harmaüik Németország 737 találattal. A verseny közönsége lelkesen ünnepelte a győztes magyarokat. Lumnitzert az aj világbajnokot sorra-megölelve üdvözölték. *'3vád leányok rótókkal halmozták el a győzteseket. A verseny vezetősége melegen gratulált nemeskéri-Kiss Sándor magyar ügyvivőnek, aki maga is tagja a győztes csapatnak. íiste az ügyvivő fényes vacsorát adott a győztes magyarok tiszteletére. §§/-/ P i 1 s e n, augusztus 15. Ma este fél nyolc órakor a boryi repülőterén lezuhant egy repülőgép. A benneülő Trnka szerelő könnyű sérülést szenvedett, Sturm pilóta azonban kórházba szállítása közben belehalt súlyos sebeibe. /MTI./ §§/-/ Máhrisch-Ostrau. augusztus 15. Ma délután egy braunsbergi útkereszteződésnél egy motorkerékpár, amelyen három ember ült, összeütközött egy autóbusszal, amely bányászokat vitt Ostrauba. Az összeütközés következteben a motorkerékpár utasai, köztük egy tanítónő,súlyosan megsérültek, a egép pedig összezuzódqtt. A tanítónőt kórházba szállítottak, ahol a halállal vívódik. /MTI./