Napi Hírek, 1929. augusztus/1
1929-08-14 [0208]
§§ Pozsony, augusztus 14. /Cseh Távirati Iroda/ Hoza Matejov plébános tanúkihallgatása délután egy dráig tartott. Vallomásában kijelentette, hogy a Lockhart angol nirlapiró számára készitett jelentés tisztán információs célokra szolgált. Ezt a jelentést Lockhart dr.Dérer képviselőtől kérte. Dr.Galla védő a biróség elé terjeszti a tanúnak egy a Slovakban annakidején Tuka dr.védelméhez intézett cikkét. A tanúvallomásnak Hanák bérlőre vonatkozó részével kapcsolatosan kijelenti dr.Tuka, hogy annakidején, amikor a magyar keresztényszocialisták igyekeztek ot megnyerni pártjuknak, érintkezett Hanakkal és másokkal, a töt néppártba való belépése után azonban minden ilyen érintkezést megszakított. Matejov tanu esküt tett vallomására, ami ellen a védelem semmiségi panaszt jelentett be. Varecha János tanu, a magyar nemzeti munkáspárt losonci titkára előadja, hogy Belánszky Caderna Ágostnak levélben elküldte a forradalmi tervet % amelyet Mihalus utján a tanu Juttatott el hozzá. A bűnvádi fejjelentest Belánszky ellen nem ő nyújtotta be. Caderna Ágost tanu, a tartományi hivatal kőzmunkaügyi osztályának tisztviselője a nemzeti védőszövetségben jött össze Tuka dr-ral. Iy25. márciusában a radikális párt Nagyszombatban gyűlést tartott, Belánszky itt adta át Cadernának a forradalmi tervet, amely egy szövet ségi állam alapításáról szólott.Elküldött neki egyúttal két felszólítást is. amelyről mar az előzőkben Koza Matejov tanu is vallomást tett, Mate jov egyébként amellett tanúskodott, hogy Caderna mondotta neki, hegy adja at ezt a tervet korrektura céljából Tuka dr-nak. Ezzel szemben Caderna mai vallomáséban azt mondotta, hogy a tervet neki terjesztenie kellett volna. Tagadja, hogy Koza Matejovnak azt mondotta, hogy Tuka dr. tud erről a dologról. Weoer Viktor, aki külföldre menekült, megkérdezte a tanút, mennyi ekrazit kell egy vasútvonal megrongálásához, hogy a világ figyelmét fel lehessen hivni ezzel a tótok elégedetlenségére. A tanút szemb esi tették Matejov plébánossal, a szembesítés azonban eredménytelen maradt. Cadernát nem eskették meg. A tárgyalást 1/4 3 órakor pénteken reggel 8 óráig elnapolták. /MTI/ •