Napi Hírek, 1929. augusztus/1
1929-08-12 [0208]
é §Pozsony , augusztus 12, /Cheh Távirati Iaoda/ A Tuka* per mai tárgyalásán elsőnek Beniak Pülöp'muckast, a Rodobrana volt altisztjét hallgatták ki, aki Mach szereperői tett vallomást, A birősag mellőzte a tanu' megesketését, Sidor Károlyra Szlovák . - „ +11 szerkesztője,azt vallja,, hogy a Ziska halála cimü színdarab előadásán rendezett tüntetést o készítette elő és Q is kezdette meg a tüntetést.'Belánszky, .vallotta tovább a tanu, az ifjú néppártiak rózsahegyi értekezletén kijelentette, hogy a tőt nemzet jogait osak forradalom utján lehet kivívni. Belánszky máskor Ghandi módszerének alkalmazását ajánlotta, Hanzeliket'a Szlovák szerkesztőségében, ahol félévig közgazdasági rovatvezető volt, mindig igen gianus embernek /tekintették. . Tuka kérdésére, vájjon ő tényleg megmérgezte-e a •-„>• tót ifjúság lelkét, a tanu kijelenti, hogy Tuka befolyása a tőt diákságra mindig jo irányú volt, és szép eredményeket ért el, Nem igaz, hogy Tuka cikkeit magyarból-kellett lefordítani, mert Tuka már 1922-oen tökéletesen tudott tótul. ?arkas János kiadóhivatali igazgató kihallgatását augusztus 21-ére halasztották. Ezután az elnók felolvasta a losonoi 25. gyalogezred parancsnokságának átiratát, amelyben közli, hogy Snaoky egy éven át a gázosztagnal teljesített szolgálatot. Bobul a Ede volt vasutas/jelenleg tót néppárti szenátor, a „ nagymihályi gyűlésről azt vallotta, hogy Tuka ott a tőt autonómiáról, beszélt, ae hangoztatta, a köztársasághoz 1 való hűséget. A forradalomról egyáltalán semmiféle megjegyzést sem tett. Tuka u^-ic sohasem--: — —«—i ! -lépett fel a tótfetíellen; Nagymihályon nem-is, volt idő arra, hogy nosszu beszédeket tartsanak. Tuka üdvözlőbeszedenek pontos t tartalmára nem jc emlékszik de azt tudja, hogy abban csak a pittsburgi egyezményről volt szó. k tárgyalás folyik. AMI/ § S Z e g e d , augusztus 12. A nemzetközi diákkongressus, i augusztus 24-en 1 • , 52 tagból álló társasággal kirándulást rendezi Szegedre, A diákok megtekintik a Tiszát, Uj-Szegedet. majd átmennek Alsótanyára, ahol a város vendégei lesznek. Megnézik a trianoni határt. /MTI/ § S z e g e d , augusztufl~12. / Szombatról vasárnapra virradó éjjel különös eset játszódott le Szegeden. Egy román katonaszökevény, aki két nőnap óta ól vadházasságban Sier Károlynó elvált aszszonnyal, akit mar eddig is több ízben megvert, szombaton éjjel veszekedés közben késsel megsebezteföf. Midőn a rendőrök megérkeztek, hogy letartóztassák, önmagát is mellbeszurta. A mentők a közkórházba szállították. A bűnvádi eljárás folyamatban van ellene, /MTI/ f.+tKfrkOMf*' :: H a m b u r g , augusztus 127 /Wolí'f/Az európai körrépülés első résztvevői, az angol Bpafcd és Miss Spooner, vasárnap délután váratlanul ideérkeztek. A repülők Berlinből-jövet 17 óra 15 perckor, illetve 17 óra 21 perckor szálltak le. /MTI/ — — — ORS7io^o m.