Napi Hírek, 1929. augusztus/1

1929-08-07 [0208]

. i . „ÍM o 2 s 0 ny augusztus 7. /Csoh Távirati Iroda./ kSíiStí íMSIf' ameXy aIatt a szo ° ialiskk ,.XÍ, \ Nisnanszki^a Slovak volt szerkesztője,aki most a Sivenska rolltlkat szerkeszti, arról tett vallomást, hogy a Slovak szerkesztősé ­gebén Dr.Tuka cikkeit,régebben magyarból fordították tót nyelvre. Kamas A£ os ,* burszentmiklósi plébános, tanu elmondja, hogyan tett jelentest dr.Tukának arról, hogy a Rodobrana tagjait a csendőrség üldözte. Tuka erre azt mondotta neki, hogy a szervezet inkább maradion titokban, nehogy bárki is meg tudja, milyen erős. Ezután Juriga Nándor képviselőt hallgatták ki. a szlovák autonómiának arról a terverői. amelyet dr.Tuka 1921-ben dolgozott ki. A bíróság elé terjesztettcTukának a tervezetről hozzáintézet levelét, amely azt mondja, hogy a tót nemzetet csak állami önállósággal lehet meg­menteni, mert a csehekkel való összeköttetés, a tót nemzet • pusztulását jelenti. Utal a levél az irek sorsára. Ugyan ez a sors vár a tótokra is, ha lemondanak jogaikról és megelégszenek valami álautonómiával. Gajda volt tábornok .elmondotta Jurigának, hogy Dr.Tuka járt nála. Juriga azután elmondta, hogy a tót diákok dr.Tuka kezdeményezé­sere /tüntetést terveztek a parlament karzatáról, amikor felolvasták a tót néppárt nyilatkozatát a"Vacuum juris"-cikkről. Tuka dr. Juriga vallomására reflektálva, kijelentette, hogy a tót autonomiatervezetet 1921-ben Hlinka felszólítására dolgozta ki. Annakidején még nem foglalkozott politikával, ezért a tervezetet a leg­szélesebb alapon dolgozta ki. Az az autonómiatervezet azonban, amelyet a mult évben dolgozott ki, már egészen más, mert azt egy gyakorlati poli­tikus alkotta, akinek számolnia kellett a tervezet megvalósításának le­hetőségeivel. Ezt a.tervezetet J)r, Juriga Tuka dr.előtt a parlamentben széttépte.- A tót diákok tüntetésének az volt a célja, hogy paralizálja az ellenzéki pártok esetleges tüntetését, de nem az, hogy Tuka dr.-t dicsőitsék. A Tuka dr.által utoljára kidolgozott autonómiatervezetről i- dr.Juriga ugy nyilatkozott, hogy ezt arra akarták felhasználni, hogy ameny­nyiben a parlament nem fogadja el, lehetővé tegyék a tót néppárt számára a kormányból való kiütést, s ezzel hivatkozhassanak arra, hogy a jubileumi év már nem találja őket a kormányban. Ezzel beáll az az állagot, amelyet a Vacuum juris-rol szóló cikk törekedett elérni. Dr.Juriga ezért tépte el a parlamentben a tervezetet. £ tárgyalást ezután délután 4 óráig félbeszakitották. /MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR — — — K. szekció §§ :: Hága, augusztus 7. Hir szerint Ruys de Beeren­brouck miniszterelnöknek a/kormány megalakí tására irányuló ráradozásai sikerrel jártak. /parlamenten kivüli/ Jonkheer Ruys de Beerenbrouck magára vállalja a miniszterelnöki tárca mellett a belügyminisztériumot és a iöldmivelésügyi minisztériumot. A kormány tagjai előreláthatóan a kö ­vetkezők lesznek : Külügyminiszter Beelaerts van Blokland, Igazságügy­miniszter Benner J»,művészetügyi és tudományügyi miniszter dr.Voltjer H R.H.,tanár, az amszterdami szabadegyetem tanára, a közoktatásügyi tanács alelnöke, pénzügyminiszter Dt Geer D.I.. honvédelmi miniszter dr.Deckers L.T., a iőallamok második kamarájának a íagja, vizépitésügyi miniszter Bemmer P.I., a főállamok első kamarájának tagja, hilvera j polgármester fesz, munkaügyi, kereskedelemügyi és iparügyi miniszter versenuur T* 1 *? H a bredai munkaügyi tanács elnöke, gyarmatügyi miniszter pedig S.de Graaf lesz. A kormány kinevezése a legközelebbi időre varható. /MTI/ T urrii

Next

/
Thumbnails
Contents