Napi Hírek, 1929. augusztus/1

1929-08-06 [0208]

p §§ r o z ? o n y, augusztus 6. /Osch Távirati Iroda/ A Kővetkező tanu Szomolányi Fcrcncz fognázi felügyelő volt, aki a Rodobranat a Felvidék nyugati részen, igy a malackai, szakolcai és szenicci körzetbon szervezte. Szomolányi a Rodobranába való Dosorozás katonai termásztéről, felfegyverzéséről és eskütételéről tett vallomást, amely részben nyilváno­san, részben titkosan történt. A Rodobrana forradalmi rendeltetéséről szóló' vallomását elsősorban arra alapítja, amit neki erről Tuka dr. mon­dott. A Rodobranábíl és a tót néppártból kilépett, mert nem akart tovább­ra is részt venni a felforgatás munkájában. Később azután belépett a cseh néppártba. A szerszámokat és a szervezetről szóló iratokat, amelyeket Tu-' ka dr, adott neki, átadta Koga Matojow a Szlovenski Narod szerkesztőjének, aki azokat közzétette, A tanúnak ez a vallomása lényegesen eltér-a vizsgáló­bíró előtt tett vallomásától. ­Ezután dr. Gara terjeszti a tőrvényszék elé a Hlinka nevenapjára, 1924 András napjára tervezett ünnepségek programmját , mely alkalommal a'tót helységeket ki kellett volna világítani és mozsár lövé­seket leadni. A tárgyalást ezután fálbeszakitották és folytatását délután 4 órára tűzték ki. /MTI/ §§ :: Hága, augusztus 6". iz ártekezli berekesztése ő­lőtt Snowden brit kincstári kancellár, aki Stresemann után szólalt föl, meleg szavakkal emlékezett meg Müller Hermann birodalmi kancellár meg^­betegedéséről és kérte Strosemannt, tolmácsolja legjobb kívánságait.Meg 7 emlékezett ezután arról, hogy Poincará szintén betogségo miatt maradt tá­vol az értekezletről, Briand és dr. Stresemann erre köszönetet mondták, a részvétárt, Stresemann külügyminister egyúttal a jelenlevők szimpátiájá­nak megnyilatkozásáé rt is. /MTI/ §§ :: H á g a, augusztus 6. Ma délután négy órakor tart­ja az értekezlet első teljes zárt ülését. Az értekezlet valószínűleg két bizottságot küld ki, még pedig egyet a pénzügyi, egyet a politikai dönté­sek előkészítésére. A bizottságok maguk választják meg elnöküket. Az ér­tekezlet főtitkárává valószínűleg Sir ' Morris Hanksyt nevezik ki. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents