Napi Hírek, 1929. július/2
1929-07-31 [0207]
t ,§ A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a kormányzó a földmivelesiigyi miniszter el5tarjesztése're Bácz Béla földbirtokos, nagybérlőnek:, a^ Magyar Pöidbérlők Országos Egyesülete alelnökének, a hazai mezőgazdaságiéul esztése körül szerzettt érdemei elismeréséül a magyar királyi gazdasági főtanácsosi cimet adományozta. § B u k a r e s t, julius 31. /Orient-Radio./ Az összeesküvés ügyében befejeződő tt a vizsgalat. Az összeesküvésben részesek száma negyvenkettő, akik közül négy akt iv alantas tiszt. Ezek. nevét már többizben jelentették. Stoica volt zredest és a másik három vezért katonai kötelességük megszegésére irányuló kiséri ettél vádolják, A többi harmincnyolc vádlott ellen az s vád, hogy összeesküvést kisér eltek meg ..." a közrend és az állam rendje ellen. A négy tisztet és azt a néhány altisztet, akik ünnepélyes esküt tettek* hogy teljesítenek minden parancsot, amit a bizottság ad nekik, hasonlóképen a katronai fegyelem megszegésével vádolják. A vizsgálat nyomara akadt az összeesküvési terv részleteinek is, A terv szerint ez a negyvenkét összeesküvő . ' jakr rt»\ elfoglalni a postapalotát, az igazságügyi palotát, több köz épül etef7~Ié~ akarta tartóztatni a kormány tagjait es kivülök több más politikust is. Hogy a fasisztákat utanozzák t fekete ingben jártak éjszakai összejöveteleikre, A bünpör szeptember 3-an kezdődig a bukaresti haditörvényszék előtt. Addig a vádlottakat katonai fogságban tartják./MTI./ /T/ § P á r i s,julius 31. /Magyar Távirati Iroda./ Az interpellációkra válaszolva Briand annak a reményének adott kifejezést, hogy a Young-tervez etet jóváhagyják. Ha ez a tervezet hatályba lép, akkor Franciaország non fogja többe türelmetlen hitelező módjára szorongatni adósát és megszünikTranciaország és Németország között az a mostani állapot, ^mely megakadályozta az igazi békét, meggátolta <x közeledést és tápot adott a soviniszták izgatásának, A Young-tervezet elfogadásával lehetővé válik, hogy a két nép között felengedjen a feszültség és kialakuljon az együttműködés. Briand kiemelte azuán, hogy négy éve dolgozik Európa békéjének megszervezésén, ez a törekvés azonban nem irányul egyetlen ország ellen sem. Az Egyesült Államoknak is-érdeke, hogy Európában végre megszűnjék a mostani anarchisztikus állapot, Iparkodás. t ebben a szellemben fogja tovább folytatni. /Elénk tetszés./ l^Jt A minisztorelnök hangozteíta azután, hogy a beke megszilárdítása csak akkor lehetséges, ha Németországot és Franciaország kölcsönös jóakarat töni el. Mélységes meggyőződése, hogy Németország vezető államférfiéi erre az utrajLéptek. Ha a hágai értekezleten mindegyik fii lojális jóakarattal ül lc s tárgyalóasztalhoz és ha mind 'gyík szamot vet nemcsak saját országinak, hanem a többi országnak érdekeivel is, akkor kétségtel n, hogy az értekezlet jó eredményekre fog vezetni. Bef-jezásUl Briand újból az egész Ház bizalmát kérte, hogy mennél nagyobb nyomatékkal hallathass 0 szavat- •' lágaban. A miniszterelnököt beszéde befejeztével a jobboldalról, közép-^ ről, sőt egyes baloldali padokról is meg-megujuló ünneplésben részesítették. Briand beszéde után a Ház 590 szavazattal egyhangúlag elfogadta az adóteherkönnyit ásekre vonatkozó javaslatot. , Utána Briand felolvasta a rendkívüli ülésszak bezár.sa ről.intézkedő rendeletet és az ülést hat óra negyven perckor berekesztett diV