Napi Hírek, 1929. július/2

1929-07-31 [0207]

§ S z e g e d, július 31, Nagy Imre morahalmi földmives leesett a szakmás szekérről, gerinctörést szenvedett és életveszélyes állapotban szállították a kórházba. /MTI./ J'-IX' * Szolnok, iulius 31. Szolnok város TepviselőtestÜlete S a + S e m utaü 4 ? r ? k °r rendkivtdi közgyűlést tartott, amelynek főpontja dr. ioth lamasj)olgarmester es dr. Sárkozy György városi tanácsos, valamint ­üngar Dezső főmérnök ellenhozott belügyminiszteri fegyelmi határozat ismer* tetess volt. A kozepitkezesekkel kapcsolatban ugyanis a belügyminiszter fe­gyelmit uditott dr..Tóth Tamás, dr.Sárközy György ós UngárDezső ellen, mert túlléptek az előirányzott összeget, an-lkul, hogy a belügyminiszter jóváhagyását kikértek volna. A vármegyei ^igazgatási bizottság mint elsüíoku íegyelmi hatóság mindhármójuk ellen megszüntette a fegyelmi el-^ jarast. A belügyminiszter azonban ezt a határozatot megváltoztatta es dr. Tót* követet? 0 ^™ 8 rt doreálásra ite ' lte azzal, hogy kötelességmulasztáát . > A belügyminiszteri határozat felolvasása után Kiss Ernő felső. tezi }ag szolalt fel, aki egyúttal tagja az épitkezési bizottságnak is. " Megállapította, hogy a belügyminiszter Ítélete tulajdonképen nem a polgár­mester ... ténykedését birálta felül, mert ő csak azt tette, amire utasítást kapott. Az Ítélet inkább az épitkezési bizottságot és a köz­gyűlést--erintiTIöUDelűgyminiszteri határozattal ellentétben a kozgyűlís bizalmáról biztosítja a polgármestert. ' Dr.Gergelyffy ..'Géza a törv&ry tisztelete alapján kéri a belügyminiszteri ítélet tudomásülvetsiet. A közgyűlés v'is bizalmáról biztosította df .Tóth*Tamást polgármestert, /iixxx/ Ci^uJ, 1 ^<VlXL*H^ it*^ § /-/ P r á g a, július 3l./ilíagyar Távirati Iroda./ * lapok te*. lent ése szerint a holnapi kommunista Vörös-napra megtették az összes szüksé­ges biztonsági ellenintézkedéseket. Prágában és a köztársaság mas ipari köz­pontjaiban a vidékről nagyszámú csendőrséget összpontosítottak. » lapok sze­rint a holnapi napra, teljes nyugalom várható. Ugyancsak nyugodtan £og # le­folyni előreláthatólag szombat és vasárnap is. A kommunista bizottság teg­nap manifesztumot bocsátott ki, amelyben felhívják a munkásságot, hogy au­gusztus 1.-én tüntessen a fasizmus, a háború és a drágaság ellen a munka bV szüntető sáv cl. Ezzel szemben az üzemek vezetősége elhatározta, hogy az tv­setleges sztrájkból levonja a következtetéseket és a kommunista^munkásokét eloocsátja a munkából. Af* -osztraui szénterület kommunistái negyed­órás, esetleg egyórás sztrájkot terveznek. Tegnap a betiltott kommunista lapok egynémelyike , igy a hivatalos Bude Pr^vo , valamint a nemet forwárts é s az Internacionálé megjelentek, A megjelent lápokat elkobozták­— — — — FVWN <f^i>vj /

Next

/
Thumbnails
Contents