Napi Hírek, 1929. július/2
1929-07-29 [0207]
§ B u k a r 6 s t , iulius 2r./0rient Radio/ A kanara a minisztériumok újjászervezéséről sz^ló törvény letárgyalása után a hadirokkantak nyugdijának és azoknak az elbocsátott vo.lt magyar állami tisztviselőknek kérdését kezdte tárgyalni, akik nem tették le a hűségesküt ás nem kapnak nyugdijat. Vagauneacu előadó bestédé után Popovici pénzügyminiszter emelkedett szólásra és a következőket mondotta: E törvényjavaslat által a kormány igazságot akart szolgáltatni, mégpedig eslősorban azokkal szemben, aki| feláldozták magu* kat e haza érdekében. Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a rendszabályok elégtelenek, azonban ennél többet jelenleg nem tudunk tenni. A jövőbrn is meg fogunk tenni minden erőfeszifást e hősök érdekében. Popovici pénzügyminiszter ezután azokról a hivatalnokokról beszélt, -kiknek az állam nyugdijat biztosit, ha hat hónapon belül leteszik zz a hűségesküt, amelynek letételét 1919*-ben ás Í920-ban megtagadták. A miniszter a következőket mondotta; A miniszterelnök*-, nek ÍZ volt a véleménye, hogy ezt meg kell tenni azokkal szemben, akik megtagadták a hűségeskü letételét, és akik a saját hibájukból igazságtalanságoknak voltak kitéve, azonban akiknél szem előtt kell azt tartani, hogy a felszabadit ólt tartományokban hivatalnokok voltak. A miniszterelnököt e cselekedeténél a legmesszebbmenő demokráeia árzése, az igazságosság, valamint a felsőbbrendű erkölos kérdése vezette. A miniszterelnök a magyar lakosságra való tekintettel tette ezt, Spontán aktus ez, amely megmutatja, hogy ebben az országban valami megváltozott és nogy itt uj rendszer van. A nemzeti igazságosság és a legteljesebb demokrácia szelleme parancsolta a miniszterelnöknek az , hogy megtegye ezt a mély hazafiasságról és politikai éleslátásról tanúskodó lépést. Igen örjíülünk, hogy megtehettük ezt a lépést ás gesztusunkban semmiféle" számit ás nem volt. Eddig az volt a szokás, hogy a kisebbségi kérdéseket kizárólag választási szempontbe.l tekintették. Eddig az-elv az volt, hogy "adjál nekem szavazókat ás én jogokét adok-neked". A probléma tárgyalásánál hiányzott a nagy állami koncepció. A nemzeti parasztpárt mindig azt az irányelvet követte, hogy a kisebbsági kérdést nem^lehet megoldani máskánt. mint nagy állami nézőszögből nézve, tehát nem pillanatnyi alkudozások alapján. A nemzeti parasztpárt épen abban ,a pillanatban tette meg ezt a lápást, amidon a magyar part legutóbbi deklarációjával bizonyitákot tesz arról hogy milyen á lesen támadja a kormányt. É nemzeti paraszt pártot nem vezeti a^bosszu és nem vezetheti a pillanatnyi impulzió, vagy a magyar párttal v- ló elégedetlenság sem. amely párt különben is csak részben képviseli a magyarajku lakosságot. A nemzeti parasztpártot magasabb koncepció vezeti, amely igazságot akar szolgáltatni azokkal a szerencsétlenekkel szemben, akik a magyar néphez tartoznak. A kormány határozata gesztus a magyarajku lakosság felé és ezt •karjuk, hogy a magyarajku lakosság tagjai jó polgárok ás a haza hü f iái legyenek. I kamara nagy áljenzássel fogadta Popovici beszédét. A magyar párt ugyan teljes szambán jelen volt, azonban egyetlen magyarpárti képviselő sem emelkedett szólásra. A kamara.a módosításról szóló javaslatot egy szavazat ellenében fogadta el ./MTI/