Napi Hírek, 1929. július/2
1929-07-25 [0207]
Azonban ez a fenntartás ne homályosítsa el az örömet afelett hogy be* latases óvatosság megakadályozta oly álláspont elfogyását 'amefvrí nem donto kihatású a Hírhedt állami presztízs, ameiyrs ; ' * u- A ' s 9 zi , aldet S°F a t ezt irja:Hogy formálisan csak a felháborodott és bifcionsagukat féltő vasutasok nyomására rendelték el a forgalom megszüntetését r mint a 1 egyzók állítja - ez nem felel meg teljesen a külügyminisztérium által is elismert annak a ténynek, hogy Pecha letartóztatását cs?k a harmadik napon jelentették Prágának. Es egyébként milyen lenne a revideált szerződ esi Csak kétféle lehetőség van. Az esponalt alkalmazottak vagy teljesen a másik állam törvénykezése alá tartoznak, vagypedig teljes exterritorialitást élveznek. Mivel Csehszlovákia épen most a legnagyobb szivősággal küzd az ellen a magyar álláspont ellen, hogy az .alkalmazott teljesen vesse magát alá ^z idegen állam törvénykezésének, másrészt pedig Németországgal folytatott hasonló tárgyalások során évek óta épen ilyen ridegem el utasítja Neme torszagnak a teljes exterritorialitásra vonatkozó kívánságát, igazán nem lehet elgondolni, hogy Csehszlovákia milyen alapon hajtaná végre , a legvégső esetre beígért szerzodésrcviziót. Ez a revízió inkább csak ürügy arra, hogy egyáltalán még kérhessenek valamit Magyarorsuagtól, mert senki sem ringathatja magát csalódásba afelett, hogy eza második jegyzék az első jegyzek izgatott követeléseihez képest száz százalékos visszavonulás t jelent. Amilyen örvendetes - irja a Sozialdemokrat -, hogy a külügyminisztériumban végre'győzőtt az egészséges józan ész és már nem azonosítják magukat bizonyos sajtónak,, például,a Vecsernek,a követeléseivel, amely már páncél vonat oka t ajánlott, mint egyetlen olyan eszközt, amely előtt a magyaroknak respektjük is van, ugyanúgy nem szabad figy elménk ívül hagyni azt a megállapítást sem, hogy ez a második jegyzek nemcsak nem szünteti meg az első által teremtett blamázst, hanem még inkább kiemeli azt./MTI./ § Házasság. Olgyay Kálmán nyugalmazott miniszteri tanácsosnak és neiénekjZachár Blankának, leányát Bébit e hó 25-én vezette oltárhoz Orbán Antal tanár, szobrászművész. Tanuk voltak Waelder Gyula^ építész, műegyetemi t^nár és Zilahi-Kiss Jenő nyugalmazoti alpolgarmes* f ter, § S z ó í i a , julius 25. / Bolgár Távirati Iroda /Csirpánbafi és a mult évi fölírengés által sújtott több mas helységben földlökéseket észleltek. Súlyosabb károkról nem érkezett jelentés, azonban az'uionnan felépített házak falai megrepedeztek. A lakosságot pánik fogta el, mert a földrengés ereje csaknem oly nagy volt mint az^lso azok közül a földlökések közül; amelyek az elmúlt évben Csirpant es tobb mas községet elpusztítottak. / M.TJ,/ 5 , 0RS2 Í G °S LEVÉLTÁR