Napi Hírek, 1929. július/1
1929-07-13 [0206]
/ A magyar jegyzék II.folytatása./ Nem hallgathatom el, hogy Pecha Vencel személyével kapcsolatban a közös határpályaudvarokra vonatkozó egyezmény határozmányaira már, azért sem lehet hivatkozni, mert Pecha részére a csehszlovák vasúti hatóságok által kiállitott és a magyar rendőri kirendeltség által láttamozott személyazonossági igazolvány érvénye már 1929. május ho 27-én lejárt. Mindezek után hangsúlyoznom kell, nogy semmi alapja nincsen annak a Nagymélt óságod jegyzékében foglalt, panasznak, amely szerint a magyar hatóságok a határpályaudvarokra vonatkozó egyezményt megsértették Tolna, és hogy a magyar hatóságok . . „ . • ; akkor,amikor Pechat letartóztatták^ csupán kötelességüket teljesítettek. Azt niszem a fentiek után tárgytalannak kell tekintenem azokat a következtetéseket és kívánságokat, amelyeket Nagvmeltóságod jegyzekeben kifejteni szives volt. A magyar, kormánynak is az a nézete, hogy a Ifg&jgJPjP mértekben kívánatos volna megakadályozni a hasonló esetek megígjftlQjJSsét, ez azonban nem fordul meg egyoldalúan a magyar, kormány elhatározásán, mert a LmaSfneS tudáa kezeslégfí vállalni azéft hogy.az állam terű le t|4 jr jövőben íettenért kémet a hatóságok ne adják at az igazságszolgáltatásnak.