Napi Hírek, 1929. július/1
1929-07-13 [0206]
fcw J I f—M' JttJius.WMagyar Távirati Iroda/ A Paris Uidi genfi tudósítója azt 1r3.iL hogy Genfbe még nem érkezett hivatalos közlés Briand páneurópai!; ervéről, de a népszövetség foi'osójan sok szo esik erről a goniolatról! * . Beavatott körökben ugy tudják, hogy Briand már a mult évi szeptemberi megbeszélések alkalmával foglalkozott ezzel a gondolattal, emely szerinte logikus betetőzése lenne a háború felszámolásának. Hír szerint ez év elején Briand Londonban ás Berlinben puhatolózást is folytatott, sőt a washingtoni francia nagykövetet is tájékoztatta arra az esetre, ha Amerikában nyugalmasag támadna. Az európai szövet ég Briand elképzelése szerint egyáltalában nem irányulna Amerika ellen, sőt Európa gazdasági és kereskeddmi újjászervezésével azt a nagy előnyt nyújtaná Amerika számára, hogy egységes ás egyesült európai piaccal lenne oolga. Briand tervével hozzák összefüggésbe Louche/ur francia gazdasági miniszternek a gazdasági tanácsadó bizottság legutóbbi összejövetelén mondott beszédét, továbbá Grandi olasz államtitkár madridi látogatását, valamint Benesnek a közápeurópai gazdasági szövetság megt ere.it ás ár e irányuló gazdasági fáradozásait. Az angol munkáspárt ha te lomraj utasa kedvező kilátásokat igár az előkászitá megbeszélések számara. Ugy tudják," hogy Briand a legutóbbi napokban érdeklődött Németországnál, Olaszországnál, Angliánál, Osehországnál, Lengyelországnál, Jugoszláv ipái, Romániánál és Görögországnál és még több más • nemze tn álr" jelezt e. hegy a ». nápszövet-ság őszi közgyűlése alkalmával beszédet szándékozik mondani, amelyben az euróoai államszövetség go nd ol atöuaak tanulmányozás alá vátelát fogja javasolni. Genfben általában örömmel üdvözlik Briand gondolatát, mert ugy válik, hogy -z megkönnyíti a leszerelésre, a döntőbíráskodásra ás a jgazdasági béke megteremtésre irányuló fáradozásokat. Briand terve - azt hiszik - arra mindenesetre jo lesz. hogy az 1926 ávi nemzetközi gazdasági értekezlet mintájára ujabb gazdasági értekezletet hívjanak egybe, amelyre a népszövetségen kivülálló államokat, tehát Amerikát, Szovjetoroszországot ás Törökországot szint án meghivnák. T § N an c y , julius 13. A vogázek egyik völgyében az erdőséget hatalmas Kitérje: 1 ásben hernyó járás lepte el; A hernyék alakra, szinre meglehetősen különbözőek. .A hernyó járás leküzdésére minden intézkedés megtör tánt ./MTI/ \ § H e 1 y re i g a z i t á s. Mai 2. kiadásunk utolsó párisi hirének harmadik mondata helyesen igy hangzik:/Tegnap vágre jelentés érkezett, amelyből kitűnik, hogy a tudóst a luqregek szomjúságtól félholtan találták meg.