Napi Hírek, 1929. június/2

1929-06-24 [0205]

G r a c,junius 24. /Bécsi Távirati Iroda./ Schweighofer Ferdi­nánd rabenwaldi hetvenötéves földbirtokos a fürésztelepen rálépett egy deszka rakásra, a nedves deszkán .megcsúszott s fejjel ráesett a műkö­désben lévő körfürészre, amely; másodpercek alatt kettészelte kopo­nyacsont ját. Nyomban meghalt,/MTI./ /•/ P rág a,junius 24. A tilson-pályaudvarba ia délután egy üres személy vonatszerelvény, amelyet holtvágányra irányítottak, oly erő­vel futott neki az ütközőbaknak, hogy négy kocsi egymásba préselődött, három kocsi peAig teljesen összetört. Egy jelzőárboc is eldőlt. Sebe­sülés nem tört ént,/MTI./ /-/Ka ss a,junius 24. /Cseh Távirati Iroda,/ A már négy hét óta folyó cigánypör mai tárgyalásán az ügyész módositotta a vádat Ribár József, RibárP ' , Zága József és Zd.ga Imre ellen, akiket Rusznyák kereskedő meggyilkolása miatt vétséggel vádoltak. Az eddigi bizonyitó­eljárás alapmn az^ ügyész most nem vétség, hanem bűntett cimén emelt ellenük vádat. Imciitomeggyilkolása és Zatno kirablása miatt Ribár Adalbert elletí'szint én bűntett cimén emelt vádat, mert az elő­került keresztlevélből kiderült, hogy Ribár a tett elkövetésekor már ti­zennyolc éves lehetett. Rudak cselekménye^ aki Ondec*káné meggyilkolása idején még nem volt teljeskoru, enyhébcen fogják elbírál­ni. A tárgyalást szerdára napolták el./MTI J nfééü*^ :: Bérli n,junius 84. /Magyar Távirati Iroda./ Kánya Kál­mán berlini magyar követ és a berlini magyar kolónia számos tagja jelen­létében tegnap tartották itt a berlini magyar iskola tanulóinak évzáró vizsgálatát. A vizsga igen szép eredményt mutatott és a tanulók ör­vendetes előhaladásaról tett tanúságot. Oly gyermekeik, akik szülőföldjük­től távol nőttek fel és csak rövid ideje látogatták a magyar iskolát, folyékony magyarsággal számoltak be Magyarország földrajzában^ a magyar történelemben és irodalomban elért jártasságukról. A jelenlévők meleg elismerésüket fejezték ki az iskola vezetőjének az elért szép eredmény­ért. Meleg köszönetet mondtak Ivacsics József igazgatónak ésJíeze iy Emil kormányfő tanácsosnak, az iskola érdemes jóakarójának. A legjobb ered­ményt ielmuta-feó tanulók között könyvajándékokat osztottak^szet. ^Végül Mé­zeli Emil kormány fő tanácsos mondott köszönetet az iskola jóakaróinak és táMogaTÓinak, A' bensőséges ünnepély a magyar Himnusz elén^klésével vég-? ződött, :: B e r ; l i n,junius 24./Magyar Távirati .Iroda./ A Bécsben folyt magyar-román optánsügyi tárgyalások megszakításával kapcsolatosan a Deutsche Zeitung a többi között ezeket irja: Újból lelepleződött az a csalás,amely az úgynevezett "közvetlen tárgyalásokkal" már jó egy esz­tendeje folyik.A népstövetség ülésezése előtt közvetlenül megkezdik a tárgyalásokat, s kevéssel az ülésezés után eredménytelenül félbeszakít­ják azokat.a népszövetség pedig közben kibuiik a felelősség alól,ameny­nyiben minden tárgyalást az ép akkor folyó "közvetlen tárgyalásokra" való utalással jel qntéz/ . Erről a népszövetségi áldásról a megrövidített ma­gyarok tudnának d alt zengeni. ORSZÁGOS LEVÉLTAR -------- K. szekció

Next

/
Thumbnails
Contents